Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)

6. Modellvizsgálatok a vízkészletgazdálkodásban - 6.4 Példák a matematikai modellek vízkészletgazdálkodási alkalmazására

hozam relatív nagysága és a megkívánt biztonság függvényében határozzuk meg.

Az R = f (a, P) költségfüggvényt vizsgálva a népgazdasági ráfordítás akkor lesz minimális, ha:

feltétel teljesül.

A vízkészletgazdálkodási gyakorlatban a szélsőérték megoldására két eljárás vált ismertté.

A) Klemes által javasolt eljárás lényege a következőképpen foglalható össze [33]:

Az R függvény analitikus alakját általában nem ismerjük, ezért az optimális tározóhatást opt. (a, P) közelítéssel — különböző változatok költségeinek összehasonlításával — határozhatjuk meg.

Az előzőekben ismertetett R = f(a, P) összefüggés felhasználásával meghatározzuk az « = a2,. . ah . . an teljes kiegyenlítési fokokhoz és

különböző P = Pi, P2, ■ ■., Pj, ■ . ., Pm biztonságokhoz tartozó Ru költségeket. Az eredményeket az alábbi táblázatban (költségmátrix) foglalhatjuk össze, amelyből az optimális tározóhatás

kiolvasható.

Ha a feladatot grafikus úton kívánjuk megoldani, akkor a következőképpen járunk el. A költségeket két részre:

— a vízszolgáltatási rendszerben jelentkező költségekre,

Rs = Ma, P),

— és a vízhasználatoknál jelentkező költségekre

Rs = Ma, P)

osztjuk, majd az előzőhöz hasonlóan külön-külön meghatározzuk a költség- összegeket. Ezen értékeket (P, a) koordináta-rendszerben ábrázolva, az R N és az RS|.( izovonalakat kapjuk (6—5. ábra). A különböző ráfor222