Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
5. Víztározás - 5.3 Felszín alatti víztározás
venni, a kőzet anyagának pórustérfogatát — a mikroporózus hézagtérfogatot — nem), t — a kitermelés időtartama, k — a szivárgási tényező, d — a víztároló kőzet vastagsága a forrásküszöb alatt. A vizsgálat alapján levonható főbb következtetések: — a kitermelhető vízhozam csaknem lineárisan növekszik s növekedésével. Több megoldás hasonló jellegű eredményét vizsgálva az tűnik ki, hogy a maximális leszívást az s = d és s = 1,5 d értékek között érdemes kialakítani a maximális vízhozam kitermelése érdekében; — figyelemmel kell lenni arra, hogy a vízhozam az időtartam négyzetgyökével arányosan csökken, amit viszont a kielégítendő csúcsigények és a biztosítandó vízhozam egybevetésénél kell figyelembe venni. A forrás jellemző Q = f (s, t) függvényét próbaszivattyúzással is meg lehet állapítani. Állandó s depresszióval végezve a szivattyúzást, annak eredménye a tározótér kiűrülési folyamatát jellemzi. Az 5—4. ábrán bemutatott vízhozamgörbék a Q= A (5—2) ta képlettel jellemezhetők matematikailag, ahol A és a próbaszivattyúzási adatokból megállapítható különböző s értékekhez tartozó állandók. Mivel az (5—2) képlet azt fejezi ki, hogy egy-egy meghatározott, állandó leszívást tartva a szivattyúzás folyamán a vízhozam hiperbolikusán csökken, a vízhozam időfüggvényét kettős logaritmikus léptékben ábrázolva egyeneseket kapunk. A t értéke a szivattyúzás közben mérhető, az így megrajzolt egyenesekhez (tehát meghatározott s értékekhez) tartozó A és 181 5—4. ábra. Forrás jellemző vízhozamgörbéi
