Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
1. Vízgazdálkodás és hidrológia
A felszín alatti vízkészletet — mint azt a későbbiek folyamán a 3.3 fejezetben tárgyaljuk — négy kategóriába szokás sorolni. Ezek a következők: — talajvíz, — partiszűrésű víz, — karsztvíz, — mélységi (réteg) víz. E vízféleségek vizsgálatát a Magyar Állami Földtani Intézet és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet végzi, részben az ún. „használati” ásott és fúrt kutak rendszeres megfigyelésével, részben pedig a külön e célra mélyített megfigyelő kutak segítségével. A „használati” kutak adatai általában a talajvízszín elhelyezkedéséről, a víz vegyi összetételéről és hőmérsékletéről tájékoztatnak. A figyelő kutak többnyire a vízjárás éven belüli és többéves periódusokon belüli alakulásába, továbbá a vízjárásnak az éghajlati tényezőkkel, a Vízföldtani adottságokkal és a felszíni vizekkel való kapcsolatába nyújtanak betekintést. összehasonlítva a felszíni és felszín alatti vízkészlet nagyságát megállapíthatjuk, hogy a felszíni vízkészlet valamely adott időpontban a felszín alatti vízkészlethez képest aránylag kis víztérfogatot képvisel. Jelentőségét és hasznosíthatóságát az emeli, hogy teljes egészében részt vesz a hidrológiai körfolyamatban és állandóan megújul. Ezzel szemben a felszín alatti vízvezető rétegek hatalmas tározóteret alkotnak a víz számára. Itt a vízkészlet térfogata igen nagy, de megújulása csak a készlet kisebb hányadára terjed ki és hosszabb időt vesz igénybe. Az egyidejűleg tározható vízmennyiség Magyarország felszíni vízfolyásainak medrében mintegy 2 milliárd m:í (2 km3), az állóvizek medrében pedig közel 3 milliárd m3 (3 km3). A felszín alatti víztartó rétegekben kb. 800 m mélységig a becslések szerint kb. 4000 milliárd m3 (4000 km3) statikus vízkészlet helyezkedik el. 1.3 Az emberi beavatkozás hatása a természetes vízháztartásra A vízgazdálkodást, de magát a hidrológiát sem tekintjük csupán a természetben, térben és időben lejátszódó folyamatnak, hanem úgy kell szemlélnünk, mint az ember, a társadalom és a természet között létrejövő kölcsönös kapcsolatok rendszerét. A vízgazdálkodás mélyen beavatkozik a természetbe, a természetes hidrológiai viszonyokba és a természeti környezetet jelentős mértékben megváltoztatja. Ez a tudatos beavatkozás kezdetben véletlen jellegű, térben és időben egymástól elszigetelt volt. Később az emberi tevékenység kiszélesedett, tervszerűbb és koncentráltabb lett. A népesség növekedése, újabb területek művelésbe vonása (erdőirtás, lecsapolás), az agrotechnikai módszerek fejlődése, a fokozódó vízigények, a vizek kártételei elleni küzdelem olyan változásokat idéz elő a víz természeti körforgását befolyásoló tényezők (hőmérséklet, szél járás, víznyelő képesség, relatív páratartalom, vízminőség stb.) között, amelyeknek hatása 15
