Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)

4. A vízmérleg - 4.6 A vízminőség szerepe a vízgazdálkodásban

lálkoznak, 11/2 milliószoros sugárzó foszforizotóp dúsulást is észleltek a víz eredeti nagyon kicsiny koncentrációjához képest. A sugárzás különböző fajtái (alfa-, béta-, gamma-, röntgen- és neutron sugárzás) biológiai hatásukat illetően egymástól lényegesen eltérőek. A szervezeten belül levő ún. belső sugárforrás esetén az alfa- és béta-sugarak különösen veszélyesek, mert kis hatótávolságuk miatt egész energiájukat egy vékony szövetrétegnek adják át.

A sugárzó anyag szövetkárosodást idéz elő a szervezetben. A károsodás mértéke több tényezőtől függ, elsősorban attól, hogy a sugárzó anyag egyenletesen oszlik-e el a szervezetben, vagy egyes szervekben feldúsul.

Megengedhető mennyiségnek azt a dózist tekintjük, amelynek heti átlagdózisa nem több, mint 0,3 rém. (A „rém” mint egység valamely corpusculáris sugárzásnak azt a mennyiségét jelenti, amely ugyanakkora biológiai károsodást idéz elő az emberben, mint amekkorát 1 R röntgen- vagy gamma-sugárzás elnyelése). Ez az alapja az ivóvízre és levegőre számított maximálisan megengedett értéknek is. Ezeket úgy állapították meg, hogy egy életen át (70 év) állandó és folytonos felvételt feltételezve, az illető izotópnak a kritikus szervet ért hosszú idejű sugárzása összegeződés révén se haladhassa meg a megengedhető, illetve elviselhető maximális higiéniás határt. Ezek alapján a maximálisan megengedett koncentráció pl. egy béta—gamma-sugárzó keverékre, amelyek urán- és plutónium hasadásakor keletkeznek, 10—7 C/ml ivóvízre vonatkoztatva, 10—° C/ml levegőben.

4.65 A vízminőségvédelem hatósági előírásai

A jó hatásfokú szennyvíztisztítás, a szennyezőhatást csökkentő vízgazdálkodási beavatkozások mellett a szennyvíztisztítás hatékony állami ellenőrzésére és a szankciók következetes alkalmazására is szükség van. A szennyvíztisztító berendezések létesítésével járó gazdasági előnyök ugyanis csak népgazdasági szinten mérhetők, emiatt a társadalmi érdek érvényesítésére a szennyvízbevezetések rendeleti szabályozása és kényszer-rendszabályok alkalmazása is szükséges. Ennek alapvető feltételét a vízminőségvédelem törvénybe iktatása, a vizek tisztaságának védelmére és helyreállítására vonatkozó jogszabályok megalkotása teremtette meg.

Az intézményes vízminőségvédelem jogi szabályozása kétirányú. A vízjogi engedély szabja meg valamely vízminőséget hátrányosan befolyásoló létesítmény megvalósításának feltételeit. A vízjogi engedély messzemenően lehetővé teszi a vízgazdálkodási érdekek érvényre juttatását.

Az egyedi előírások mellett azonban szükség van olyan jogszabályi rendezésre, mely általános érvénnyel védi az ország vízkészletét a káros vízszennyezésektől. Ez a jogintézmény a szennyvízbírság.

A szennyvízbírság jogintézménye 1961-ben történt bevezetése óta lényeges változásokon ment keresztül. Jelenleg a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény és végrehajtásáról intézkedő 32/1964. (XII. 13.) Korm. sz. rendelet mint keretjogszabályok a 40/1969. (XI. 25.) Korm. sz. rendelet, valamint az Országos Vízügyi Hivatal elnökének 1/1969. (XI. 25.) OVH sz. rendelkezése irányadóak a vízminőség-védelem szempontjából. A jogszabályok a következő főbb alapelveket rögzítik:

— a vizeket védeni kell minden olyan behatástól, amely a lakosság egészségére és a népgazdaság szempontjából a vizek szabályozott levezetésére, a vízkészlet mennyiségére és minőségére, valamint felhasználására káros;

— a vizek fertőzése és káros szennyezése tilos;

137