Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
4. A vízmérleg - 4.6 A vízminőség szerepe a vízgazdálkodásban
A naponta változó térfogatokat a 4—26. ábra 5 jelű görbéjén mutatjuk be. A tározó térfogatok és az érkező vízhozam adatsorainak birtokában kiszámíthattuk — teljes elkeveredés feltételezésével — a tározóban való tartózkodási időt is. Ennek minimális, maximális és átlagértékeit a 4—5. táblázat utolsó három sorában közöljük havonkénti bontásban. Külön vizsgáltuk a Kiskörei tározó szervesanyaglebontó hatását 90 és 100%-os keveredés mellett, az említett 122-szeres ismétlés segítségével. A kapott eredményeket a 4—26. ábra 3 és 4 jelű görbéjén tüntettük fel. A 3 jelű görbe y — 10 (teljes elkeveredés), a 4 jelű görbe pedig y = 0,9 (90%-os elkeveredés) esetére vonatkozóan szemlélteti az oxigénfogyasztási viszonyok alakulását. Jól látható az ábrán, hogy a szervesanyag-lebomlás figyelembevétele kismértékben, néhány tized mg/l-lel javítja az oxigénfogyasztási viszonyokat. Megfigyelhető az is, hogy ha a tározóba érkező víz az ott levő vízzel nem keveredik el teljesen, hanem csak 90%-ig, akkor ez várhatólag kb. 0,1 mg/1 romlást eredményez az oxigénfogyasztási viszonyokban a teljes elkeveredéshez képest. 4.63 A víz minőségének szabályozása, védelme A vízgazdálkodás feladata egyfelől a vizek mennyiségével, másfelől a vizek minőségével való gazdálkodás. A vízminőség szabályozása és védelme komplex vízgazdálkodási feladat, amely arra irányul, hogy a víz minőségének változását a vízgyűjtő területre kiterjedően a vízfolyások természetes hozamától, a vizet terhelő szennyvíz mennyiségétől és minőségétől, a vízhozamot szabályozó tározók létesítésétől, működésétől, a szennyvízhozamot befolyásoló szennyvíztározóktól függően szabályozzuk. A szabályozás célja és feladata a vizek minőségromlásának megállapítására és a természetes tisztaságú vízminőség visszaállítására, illetve annak megközelítésére irányul. A vízminőség-szabályozás szükségessége különösen akkor nyilvánvaló, amikor — és ez ma már mondhatni minden jelentősebb vízfolyáson fennáll •—■ a szennyvízbevezetés alatt ugyanabból a vízfolyásból vesznek ki vizet valamely vízhasznosítási célból. Még a szennyvíztisztító telepekről kikerülő, a gazdaságosan elérhető maximális hatásfokkal tisztított szennyvíz visszamaradó szennyezettsége is okozhat olyan koncentrációviszonyokat a befogadóban — különösen kisvizek idején — ami megakadályozza vagy lehetetlenné teszi a víz további hasznosítását. Az ebből származó szennye- zettségi koncentráció a befogadóban elérheti vagy meghaladhatja azt a határértéket, amely az egyes vízhasználók szempontjából elfogadható. Következésképpen vagy a vízhozamok növelése szükséges a befogadóban a mértékadó időszakban, vagy a szennyvíz szabályozása szükséges a befogadó vízhozamától függően, a szennyezettségi koncentráció megfelelő csökkentése, illetve kiegyenlítése céljából. A szennyvíz hígítására szolgáló vízhozamot a vízgazdálkodási mérleg részének összetevőjeként kell tekinteni. Az elmondottak figyelembevételével a vízminőség szabályozása alapvetően három úton valósítható meg: 1. a vízminőség közvetlen szabályozásával, elsősorban szennyvíztisztítás útján; 2. okszerű üzemi vízgazdálkodási rend kialakításával; 3. nagytérségi szemlélet alapján a komplex, átfogó vízgazdálkodási beavatkozások segítségével. 9 129
