Csoma János - Szigyártó Zoltán: A matematikai statisztika alkalmazása a hidrológiában (VITUKI, Budapest, 1975)

Függelék

a várható jéghelyzet alakulását jellemezni [4]. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy a 2—3 napra visszanyúló megelőző léghőmérsékleti összegek kapcsolata a jégjelenségek alakulásával meglehetősen laza. Hasonló ered­ményre vezettek a jég mennyiségének, a jég vastagságának alakulására vonatkozó vizsgálatok is [26]. A duzzasztóművek tározótereiben kialakuló jégjelenségek statisztikai előrejelzésére tudomásunk szerint ez ideig nem végeztek vizsgálatokat. En­nek oka elsősorban az, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő hosszú időközből a jelenségekre vonatkozó adatok. Még kevésbé állhatnak ezek rendelkezésre a jövőben létesítendő duzzasztóműveknél. Természetesen a tervezett tiszai vízlépcsőkre nem állhatnak rendelke­zésünkre olyan észlelési adatok, melyek alapján a különböző jégjelenségek bekövetkezésének várható értékeit közvetlen meghatározhatnánk. A duz­zasztóművek megépülte utáni víztér, illetve éghajlati viszonyok ismereté­ben kell tehát olyan hasonló vízteret keresnünk, amelynél a jégjelensé­gekre vonatkozó észlelési adatok rendelkezésünkre állnak. Ezekndk az ada­toknak alapján határozhatók meg — elsősorban a hőmérsékleti viszonyok függvényében — azok az alapösszefüggésék, melyek alkalmazhatók a víz­lépcsők duzzasztott terére is. A tározótér beállásához és az olvadáshoz szükséges elméleti léghőmérséklet-összegek meghatározása Az előző fejezetben láttuk, hogy a duzzasztott terek jégjelenségeire tá­jékoztató értékeket kaphatunk, ha megvizsgáljuk a jelenlegi jégviszonyo­kat olyan, a kialakuló duzzasztott térhez hasonló víz térben, ahol a jég jelen­ségekre vonatkozó észlelési adatok rendelkezésünkre állnak. Természete­sen ezek az adatok nem azonos értékűek azzal, amit a mű megépülte utáni állapotban, a mű által érintett folyószakaszon észlelhetnénk, mivel más éghajlati, időjárási feltételek mellett születtek. Mind a II. Tiszai Vízlépcső, mind a Csongrádi Vízlépcső a duzzasztott tér kiterjedését, mélységét, sebességviszonyait tekintve leginkább állóvíz­hez hasonlítható. Ilyen feltételek mellett a jég képződésének, a jégviszo­nyok alakulásának is hasonlóan kell lejátszódni a két duzzasztott térben, mint ahogy az tavaknál jelentkezik. Az elmondottak alapján a kérdés tehát így fogalmazható meg: hogyan fog alakulni a tiszai vízlépcsők duzzasztott terében a jégjárás és miképpen határozhatók meg a jégjárást jellemző számértékek, feltételezve, hogy a jégképződést befolyásoló hidrológiai feltételek közel azonosak lesznek más víztér ismert hidrológiai viszonyaival, csupán az éghajlati, időjárási viszo­nyok különböznek majd ezeknél. A tiszai vízlépcsők duzzasztott terei — mint említettük — hidrológiai vonatkozásban hasonlítanak a tavakhoz, így például a Balatonhoz is. Tehát ha a Balaton jégviszonyait jellemző számértéket mint hasonló víztér ada­tait az éghajlati, léghőmérsékleti viszonyokat figyelembe vevő valamilyen paraméter segítségével a tározóterekre át lehet vinni, úgy a feladat meg­oldott. Ebben az esetben ugyanis a duzzasztóművek vízterére már rendel­261

Next

/
Thumbnails
Contents