Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

VIII. A két Zsigmondy együttműködésének utolsó szakasza (1882-1888)

A „talajkémfúrásokat" 1886. október 11-én kezdte meg a cég Zsigmondy Béla öccsének, Gézának ellenőrzése mellett. A munkálatokat kezdetben egy munkacsoport végezte, azonban az időjárás várható rosszrafordulására tekintettel október 18-ától egy második csoportot is szerveztek. A 18 fúrás lemélyítését november 14-re be is fejezték 230,877 m hosszban (24. kép). A fúrások mélysége 9,25 és 29,4 m között változott (77). Az országház területe egykoron szemétlerakóhely volt. A hulladékréteg alatti kavicsrétegek átfúrása jelentette a fő nehézséget. Nem volt elég a fúrólyukakat béléscsővel kibélelni, hanem „a csövekkel kellett a fúrást megelőzni, hogy egyáltalán haladni lehessen", olvasható a jelentésből. A lyuk felső szakaszát 220, 250 mm átmérőjű csövekkel biztosították, majd 160 mm átmérőjű csöveket építettek be az agyagig. Ezt követően 115 mm átmérőjű kanálfúróval dolgoztak. Minden fúrásból több hengerpróbát vettek. A cég tudományos alaposságú munkájára jellemző Zsigmondy közlése: „a kavicsból vett próbák üveghengerekben vannak elhelyezve, amelyeken kitüntettük a fúrás számát, a mélységet a Duna szempontjára vonatkoztatva és egyszersmind azon rétegek kiterjedését, melyből a próba vétetett" [76]. Az agyagminták kormeghatározásához szükséges mikrofaunai vizsgálatokat Franzenau Ágoston nemzeti múzeumi őrseged végezte, és az üledékek keletkezését az oligocén és marin közti időre helyezte [78]. 24. kép. Az országház területén végzett „kém fúrás"-ok