Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

V. Zsigmondy Béla. A szülői ház és a tanulmányi évek

Az előadásokat német, francia vagy olasz nyelven tartották, a fontosabb tantárgyakat nagyobb­részt mind német, mind francia nyelven adták elő. Zsigmondy Béla a tantervben előirányzott kötelező tantárgyakon kívül, nagybátyjának hatására, az 1868/69-es évtől kezdve a geológiai előadásokat is hallgatta [40]. A szünidőre hazatérve a jászapáti, alcsúti és lipiki fúrási eredményekről nagybátyja szájából közvetlenül hallhatta a legfrissebb híreket. Ezek, továbbá az 1864-ben megjelent „Bányatan" nagy ha­tással voltak a fiatal egyetemistára, akit Zsigmondy Vilmos a fúrászat terén utódjául szemelt ki. Zsigmondy Vilmosnak édes gyermekei nem voltak, de azért nem nélkülözte a családi élet örö­meit. A Három dob utca (Drei Trommel Gasse) 53. számú házába rokonai gyermekei közül vett néhá­nyat maga mellé és gondoskodott neveltetésükről. Valószínű, hogy Béla is gyakran eljárt nagy­bátyjáékhoz. Zsigmondy Béla az 1870. augusztus 13-án kelt végbizonyítvány szerint gépelemek I—II és kohá­szatból kitűnőt (6) kapott és a leggyengébb jegye 4'/ 6 volt. A nem kötelező tárgyak közül többek közt angol nyelvet és irodalmat, francia irodalomtörténetet, továbbá geológiát hallgatott. Az egyetemre történt beiratkozása után Zsigmondy belépett az 1863 őszén alapított „Zürichi Magyar Egylet"-be, amelynek előbb pénztárnoka, majd az 1868/69 és 1869/70-es tanévben elnöke volt [41]. 71. kép. Zsigmondy Béla Zürichből való hazatérése után Gépészmérnöki oklevéllel hazatérve „a m. kir. földtani intézet Igazgatósága jóvá­hagyása következtében Zsigmondy Béla végzett technicus a m. kir. földtani intézetnél mint önkéntes gyakornok felvétetett és Böckh János m. kir. geológus úr mellé rendelte­tett" [42]. A jó kétéves geológiai gyakorlati idő alatt Böckh János mellett ismerte meg az ország földtani és teleptani viszonyait, aminek később, a fúrások alkalmával, a rétegsorok megállapításánál nagy hasznát vette. Új feladatok vártak rá, amikor nagybátyja 1872. december havában a városligeti kútfúrási munkájába kapcsolata be [43].

Next

/
Thumbnails
Contents