Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)
V. Zsigmondy Béla. A szülői ház és a tanulmányi évek
V. Zsigmondy Béla. A szülői ház és a tanulmányi évek „Hálával tartozom Zsigmondy Vilmos nagybátyámnak, aki a földfúrást elsőként kezdé meg, s aki engem e szakra képeztetett; hálával tartozom a tudománynak, mely munkámat lehetségessé tette". (Zsigmondy Béla) Zsigmondy Béla, a neves pesti ügyvédnek, Zsigmondy Pálnak (10.a kép) és Jármay Vilmának (10.b kép) hét gyermeke közül a harmadik, és egyben a legidősebb fiú 1848. március 7-én született [37]. A szülői házban történt első oktatások után középiskolai tanulmányait 1858-ban kezdte az ágostai hitvallású magvar—német gyülekezet gimnáziumában [38], és 1863-tól a IV. kerületi Reáltanoda utcai (Realschul-Gasse) fő reáltanodában, a mai Eötvös gimnáziumban folytatta. Az 1864—65. tanévi bizonyítványa szerint kitűnő, osztályában rangsor szerint a második tanuló volt [39]. Az akkor hat osztályos felső reáliskola elvégzését követően Zsigmondy Béla másfél évig az Államvasutak Társaságának pesti javítóműhelyében gyakornokoskodott, amit a zürichi műegyetemre való felvételének jelentkezési lapján levő bejegyzés tanúsít [40]. A hazánkban a század 60-as éveiben megindult ipari fejlődés hatására sok magyar fiatal igyekezett műszaki ismereteit a külföld jól felszerelt tanintézeteiben, ezek között is a világhírű zürichi Politechnikumon elmélyíteni. Közöttük találjuk Zsigmondy Bélát is, aki sikeres felvételi vizsgája után 1867/70-re a gépész-műtani (Mechanisch-technische Schule) hallgatója (Schüller) lett ]40]. 10. kép. Zsigmondy Pál ügyvéd és felesége sz. Jármay Vilma