Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

IV. Az útmutatás kora

fúrási pontnál ugyan sokkal magasabban van elhelyezve, de ahol a víztartóban magában ezen fúrási ponttal majdnem egyszintű rés találkozik, melyen a meggyűlt víznek egy része kifolyik" [30]. Zsigmondy mindenkor és mindent összefüggéseiben vizsgált. Minden új kút valamilyen újabb megállapításhoz vezetett. így volt ez az egykori pozsega megyében, — ma Szlavóniában — levő lipiki fúrás esetében is. A lipiki fürdő tulajdonosa, Knoll Antal, szaporítani akarván a fürdő csekély vízmennyiségét, amely dr. Wagner Dániel 1839. évi mérései szerint csak napi 5120 I volt, 1867-ben Zsigmondy Vilmoshoz fordult szakvéleményért. Zsigmondy 1868-ban több ízben is felkereste a helyszínt és a hévforrásokat tápláló rétegek települési viszonyainak, valamint a négy működő forrásnak tanulmányozása után megállapította, hogy „ezen hévforrások felszállók, eredetök az agyag alatt létező közös víztartóban keresendő, s a vízmennyiségök óhajtott szaporítása fúrás útján bizton elérhető". A fentiek alapján elhatározott fúrás helyét Knoll jelölte ki a tervbevett új fürdőépület helyének figyelembevételével. A fúrás 1869. január 19-én kezdődött és 1870. február 23-án fejeződött be 234,77 m mélységben. A pontusi rétegek alá hatoló fúrásból a lyuk kiképzése után 3,78 m (2 öl) magasságban 2530 l/d víz folyt ki, melynek jódtartalma nagy feltűnést keltett. A víz tiszta és színtelen, hőfoka pedig 64,2 C volt. A vízzel együtt nagymennyiségű szénsav is került a felszínre, úgy hogy a víz „mintegy forrni látszott", A kifolyó víz éppúgy mint Harkányban és a Margitszigeten — minden tárgyat nagyobb részt szénsavas mészből álló kéreggel vont be [26]. A hévízkút létesítéséből azt a következtetést vonta le Zsigmondy, hogy ott a források vize mindig 10—12 °C-kal kisebb hőmérsékletű, mint a fúrt kutaké [24]. Még a lipiki fúrás megkezdése előtt, 1868. nyarán mélyítette Zsigmondy a Margit-sziget déli részén, a versenypálya táján, a II. sz. fúrást, de csak 260,38 m-ig hatoltak le. Az időközben beállt pénzügyi pangás miatt 1873. december 2-án a munka abbamaradt. A magyarországi fúrások fejlődéstörténetének bemutatása hiányos lenne Zsigmondy Vilmos bányászati céllal készült fúrásainak ismertetése nélkül. A Zsil-völgyi petrozsényi (ma Petroseni, Románia) fúrást a minisztérium mélyíttette le a medence közepe tájának megvizsgálása céljából. A fúrást 1871. november 12-én kezdték el és 729,58 m mélységig 1879. november 28-ig folytatták. A széntelepet 617,78 m-ben érték el, vastagsága 13,45 m volt [3]. A század második felében a fokozódó galíciai és romániai sikerek serkentőleg hatottak a hazai kőolaj kutatásra. Segített a megindult hazai iparosodási folyamat is, és bátorítólag hatottak Zsigmondy Vilmos nagy fúrástechnikai sikerei, valamint galíciai kőolajkutató fúrása [31]. „Véleményt akartam magamnak alkotni — jdézi Zsigmondy hátrahagyott írásából [32] Gesell — a fölött, miszerint tekintettel az ottani (galíciai) petróleumtartalmú rétegek települési viszonyaira, valószínű-e hogy mélyfúrás által felszökő petróleumforrást lehessen kapni". És valóban a helyi viszonyok tanulmányozása után, 1868 júniusától 1871 májusáig. Orow mellett (Mraznica és Borislaw között) 215 m mélységű kőolajkutató fúrást mélyített [32], sőt Gyulay szerint [33] biztató eredményei alapján tanulmányt is készített erről a munkásságáról („Előrajz egy társulat alakítására petróleumnak Gács országban mélyfúrás útján való nyerésre"), amelyből kitűnik, hogy Zsigmondy gőzgéphajtású, merev rudazatos, szalajtókészülékkel ellátott német fúrásmóddal dolgozott.