Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
3. Fejér László: Beszédes József munkássága és a vízitársulati mozgalom
3, BESZÉDES JÓZSEF MUNKÁSSÁGA ÉS A VÍZITÁRSULATI MOZGALOM hanem éppen ezektől a munkáktól várták a hazai mezőgazdasági tőkefelhalmozás megerősödését, nagyobb ütemű fejlődését. Visszatérve a Tisza-völgyi Társulat történetéhez meg kell jegyezni, hogy az 1846-ban Tiszadobnál megindított munkálatok - nagy kezdeti lendület után a szabadságharc kitörése miatt - megakadtak. Az önkényuralom első esztendejében a Tisza-völgyi Társulatot feloszlatták, de a munkálatokat több-kevesebb következetességgel folytatták 28 A bécsi kormányzat a műszaki felügyeletet egy Tiszaszabályozási Központi Biztosságra ruházta, a kivitelt pedig a folyó teljes hosszában megszervezett hat "folyamosztály" mérnöki hivatalai végezték A rendeletekkel kormányzott ármentesítö társulatok önállóságukat szinte teljesen elvesztve, csaknem állami hivatalokként működtek Ugyanakkor a munkák költségeit továbbra is az érdekelteknek tekintett birtokosok viselték. Annak ellenére, hogy a tiszai társulatok az első évtizedekben jelentős mértékű földmunkát végeztek a töltések megépítésével (ármentesített területeik 1850-70 között csaknem megháromszorozódtak) a változó méretekkel elkészült, s esetenként a szomszédos társulatokkal nem egybehangolt védögátak nem nyújtottak kellő biztonságot. Az így bekövetkező gyakori gátszakadások nem ösztönözték az érdekelteket további társulatok alakítására A Duna-völgyében például mindössze két társulat tevékenykedett, de ezek is még az 1840-es évek előtt alakultak. A Duna-völgyi társulati mozgalom viszonylagos késői (1880-90 közötti) fellendülésének persze az is oka volt, hogy itt már korábban is folytak - főleg megyei költségen - töltésépítések, tehát az árvízveszély is kisebb volt, mint a Tisza vidékén, s a veszélyeztetett terület pedig csak mintegy harmada volt a Tisza árterületének 3.4. A vízitársulatok fejlődése a kiegyezést követően A dualista kormányzati struktúra kialakulását követően a folyószabályozási ügyeket a közmunka és közlekedésügyi minisztérium ügykörébe sorolták, s jó ideig semmi lényeges szervezeti változás nem következett be a társulatokat érintő lényegesebb kérdésekben. A korábbi önkényuralom alatti kötöttségek felszámolásának tekinthető az 1871 évi XXXIX. törvény a vízszabályozó társulatokról, amely a társulatok önrendelkezési jogát megerősítette, de ugyanakkor a törvényhozási ellenőrzést is kikötötte. Ezek szerint a társulatok kötelesek voltak a megépíteni szándékozott műveik tervét a minisztériummal engedélyeztetni, s az ártéri járulékot (az árvizektől megmentett területre kivetett ármentesítési adót) a törvény olyan köztehernek nyilvánította, amely az országos törvényhatósági és községi adóhátralékok kivételével minden más követelést megelőzött. A törvény az addig szerzett tapasztalatok alapján először foglalkozott a társulatok felépítésével, működésének rendjével. Szabályozta az addigi anarchikus helyzetet, ami a végrehajtandó munkák költségeinek kölcsönök útján történő megszerzésével kapcsolatban uralkodott a társulatok között. A társulatok gyakori pénzügyi zavaraira gondolva a törvényben helyet kapott a kormánybiztosi (későbbi miniszteri biztosi) intézmény is. A miniszter által a társulati autonómiát időlegesen felfüggesztve kinevezett kormánybiztos az igazgatása alá helyezett társulati közegek által az érdekeltek költségén végeztette el a szükséges vízimunkát. Az 1860-as évek aszályos időszaka a termőföldek gyakori vízhiánya csakúgy, mint az 1870-es évtized árvizekkel terhelt korszaka "tapinthatóvá" tette az ármentesítésekkel párhuzamosan - gyakran annak egyenes következményeként - jelentkező belvíz-gondoknak, a hazai vízügyek nem egységes kezelésének, s még mindig meglévő jogi szabályozatlanságának ellentmondásai. Még a társulatok államosításának gondolata is felmerült. A problémák feloldását célozta az 1884. évi XIV. te. az ún. "tiszai törvény"29, valamint az időközben megszaporodott Duna-völgyi és egyéb vízhasználati társulatok szervezetére, működésére vonatkozó általános előírásokat tartalmazó 1885. évi XXIII. te. a vízjogról. "ö Az 1850-es évek első felében elrendelt munkálatok a társulatok anyagi erejét annyira igény be vették, hogy 1854-ben egy császári rendelet az ármentesített földekre 15 évi adómentességet volt kénytelen biztosítani Ugyanezen rendelet tette lehetővé, hogy a tisza-völgyi vízrendszerhez tartozó mellékfolyókat kivonják a Tiszaszabályozási Központi Biztosság felügyelete alól, s az itt végzett munkák az illetékes helytartósági szervek irányítása alatt folytak Ezzel a félresikerült intézkedések jóidöre megbontották az alföldi vizimunkák kivitelénél addig többé-kevésbé fennálló egyöntetűséget Tovább rontott a helyzeten, hogy 1856-ban a Tiszaszabályozási Központi Biztosságot is megszüntették, s a műszaki ügyeket a budai helytartóság egyik ügyosztálya intézte és felügyelte, az adminisztrativ-pénzugyi feladatokat pedig három minisztérium, négy helytartóság es ugyanannyi megyei hatóságnak rendelték alá' A tiszai törvény ékes bizonyítéka annak, hogy a kormányzat, s a mindent kritikusan mérlegelő törvényhozás mekkora jelentőséget tulajdonított a társulati mozgalom fejlődésének A Tiszavölgyi Társulat ettől kezdve törvényileg megállapított szervezetet nyert s az összes tiszai társulatra nézve kötelezővé vált az addig fakultatív cssatlakozás A Tiszavölgyi Társulatban a tagtársulatokat a központi bizottság képviselte, amelyben a kormány nevében a közmunka és közlekedési minisztérium, a pénzügyminisztérium és a belügyminisztérium megbízottjai és részt vettek A törvény a központi bizottságot felhatalmazta, hogy a kormánynál képviselje a tiszavölgyi társulatok közös érdekeit, az egyes társulatokat érintő ügyekben véleményét nyilvánítsa és az ármentesitési kölcsönökkel kapcsolatos társulati kérelmeket minősítse 27
