Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
3. Fejér László: Beszédes József munkássága és a vízitársulati mozgalom
3. BESZÉDES JÓZSEF MUNKÁSSÁGA ÉS A VÍZITÁRSULATI MOZGALOM szabályozása, a nagyobb folyók csatornázása, viziútjainak kiépítése kötötte le. Nem véletlenül állapította meg róla SZÉCHENYI István: "Beszédes igazi hydraula, nem érdekli más, csak a viz!" Pályafutása csúcspontján - nem minden büszkeség nélkül - így írta alá nevét hivatalos levelein; BESZÉDES József, sárvíz-kapos-körösi igazgató vízmérő. BESZÉDES Józsefről az utolsó híradás 1852-ben érkezett. Nekrológjából tudta meg a szakmai közönség, hogy február 29-én a jeles vízmérnök elhunyt. Pályafutásának áttekintését lezárva álljanak itt saját tevékenységét értékelő mondatai: "Bátorkodom hinni, hogy a' vízhasználatra három üdvös dolgot találtam föl, és hoztam életbe, úgymint: víz-osztó épület új tervét, vízerőveli nagyban munkáltatás rendszerét, és a' t. vármegyék kegyes bizodalmuk megnyerése által a' közrehatás útját vízi technikánkban... Tetteim nyilvánosan állván, ha érdemesek, vívják ki hasznosságuk által jövendőre is állandóságukat és dicsőket." 3.3. A társulati mozgalom és a Tisza-szabályozás A Sárvízi Csatorna Társulat és a nyomában megalakult néhány dunántúli vízitársulat sikerei - annak ellenére, hogy országosan közismertté váltak - nem indítottak el nagyobb társulatalakítási hullámot a Kárpátmedencében Igaz ennek az is oka volt, hogy a Duna- és a Tisza-völgy folyóinak vízrajzi felmérése ekkortájt még javában folyt, s megbízható hidrográfiai adatok híján komolyabb vízimunka tervét nem lehetett elkészíteni. Változás csak az 1840-es évtized első felében kezdett mutatkozni, akkor viszont rövid idő alatt felgyorsultak az események. Az ármentesítés szempontjából erősen érintett Tisza-völgyben - nem kis mértékben SZÉCHENYI István szervező munkájának eredményeképpen - az 1845-ös esztendőben sorra alakultak a vízitársulatok, érdekeltségi területükkel a Tisza-völgyi árteret csaknem egészen lefedve.26 SZÉCHENYI a magyar Alföldet kívánta felvirágoztatni, mely szándék elválaszthatatlan volt a tiszai ármentesítések végrehajtásától, a térség vízi- és egyéb úthálózatának kiépítésétől. Elképzelésének vezérvonala volt, hogy a folyó rendezése és ármentesítése az egész Tisza-völgyre kiterjedő - gazdasági megfontolások által alátámasztott - technikai feladat. SZÉCHENYI komoly politikai sikert ért el, amikor a kormányzat anyagi támogatását biztosítva - a zömmel ellenzéki vezetésű társulatok tevékenységének összehangolására - 1846 januárjában megalakult a Tisza- völgyi Társulat2 A csatlakozó társulatok képviselői az alapító okiratban - a "Szerződvény”-ben - kötelezték magukat a nagy munka végrehajtására, az ármentesítés és lecsapolás költségeinek viselésére. Ezzel megteremtődött a Tisza vidék egységes szempontok szerinti ármentesítésének lehetősége. Mindezek mellett a vízitársulatok továbbra is megőrizték érdekeltségi autonómiájukat. Mindent egybevéve el kell mondani, hogy valamely folyó túlfejlett kanyarulatainak átvágása, medrének rögzítése, partjainak karbantartása - tehát a folyószabályozás - valamint a folyó árvízi károkozásainak megszüntetése - tehát az ármentesítés - lényegében egységes műszaki feladat. Annak oka, hogy e munkákat különválasztva kezelték nem másban, mint a költségeket viselők eltérő voltában rejlik. A folyószabályozáshoz az állam adta a pénzt, az ármentesítést pedig a birtokosoknak kellett finanszírozniuk. Nincs értelme e helyen részletezni a Tisza-völgyi társulatok által végzett műszaki munkálatokat, mert ezekkel a könyv egy másik fejezete foglalkozik. Annyit azonban meg kell jegyezni, hogy a munkák során a kor szintjének megfelelő optimális műszaki elgondolásokból a kivitelezés során sokszor lefaragtak. Gyakran egyedüli kritériumként a megoldás olcsóságát vették figyelembe. Ez a későbbiek során többször megbosszulta magát - a nem kellő helyen, s nem az eredetileg kigondolt mérettel és sorrendben megépített töltések nemegyszer hagyták cserben az építtetőket. A korabeli gazdasági és vízjogi viszonyokat ismerve, mindez nem is lehetett másként. A több, mint fél évszázadon át tartó munkálatokat végigkísérte az állandó pénzhiány, ami a vállalkozást alapvetően megkülönböztette a hasonló célú olasz, német, francia, vagy éppen holland folyószabályozásoktól, ármentesítésektöl. Az egész XIX századi magyarországi vízimunkákra jellemző volt, hogy azokat nem egy tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termőterületeinek védelme, vagy termelésének intenzívebbé tétele érdekében, a dolog sikerére az szükséges, hogy az egész Tisza völgye, minden legkisebb bitangféle rézs nélkül, mellyen aztán minden bizonnyal beütne a farkas, egy compact társulati szerkezetben álljon...." (Széchenyi: Eszmetöredékek...) A Tiszavölgyi Társulat jogait a nagygyűlés gyakorolta, amely valamennyi tagtársulat három-három küldöttjéből és az általuk három évre választott "középponti bizottmányból" állt. A nagygyűlés által meghozott határozatok végrehajtása, a vidéki hivatalok felügyelete és ellenőrzése a középponti bizottmány feladata volt. Mellettük dolgozott a központi hivatal, amelynek tagjai az igazgató, a főmérnök és a központi könyvelő voltak. A központi szervezetnek megfelelően valamennyi társulatnál hasonló hivatalnoki hármas működött. 26
