Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
1. Dr. Deák Antal András: A vízgazdálkodás kezdetei a Kárpát-medencében
1. A VÍZGAZDÁLKODÁS KEZDETEI A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Az öntözéses gazdálkodás sem volt idegen Magyarország területén a középkorban sem, bár ezt valószínűleg elsősorban olasz kertészek folytatták. Okleveleink ismételten említik az olasz és vallon települések virágzó kertművelését, sőt a Zemplén megyei Liszka-Olaszival kapcsolatban egy IV. BÉLA idejéből való okirat egy “töltésekben vezetett” folyóról is ír, ami egyaránt lehetett egy árvédelmi gátak közé fogott vízfolyás vagy magasvezetésű öntözőcsatorna. FEKETE Zsigmond a Nagyvárad melletti Olaszi és Szentjános között mesterséges öntöző és lecsapoló csatornák, sőt öntözött rétek nyomait is fellelte. Ezen utóbbi valószínűleg azonos a NAGY LAJOS király idejéből való oklevélben “Sebym” néven említett öntözött réttel. Árvízvédelmi vízi munkálatok Az ilyen jellegű beavatkozások az oklevelek tanúsága szerint a sűrűbben lakott, gazdaságilag értékesebb, de az árvizek által veszélyeztetett területeken voltak. Csupán illusztrációul álljon itt néhány példa: • MÁRIA királyné, IV. BÉLA felesége magyaróvári uradalmának megvédésére "Pozsonytól Gönyű irányában új Dunát" ásatott, hogy a magas árvizeket Mosontól távol tartsa. • A középkor jogszokásait kodifikáló Hármaskönyv is azt igazolja, hogy az árvédelmi gátak, csatornák építése napirenden szerepelt:"... • 1569-ből való MIKSA király III. dekrétumának 21. cikkelye, amely a Csallóköz már meglevő régi gátjainak helyreállításáról, fejlesztéséről és karbantartásáról rendelkezik: "...mivel a Dunának gyakori és igen nagy kiáradásai köztudomásúak, amelyek az idén és az elmúlt évben is az egész Csallóköznek akkora kárt okoztak: jövőre az ilyen károknak elhárítására szükséges, hogy a régi gátakat és töltéseket, amelyek a víz kiöntését feltartóztatnák, de megrongálódtak, ismét kijavítsák és némely helyeken felújítsák..." Hadászati célú, védelmi jellegű vízi munkálatok A középkori várak, töltésekkel és várárokkal körülvett városok, valamint sárvárak építése kezdettől fogva összefüggött bizonyos vízépítési munkálatokkal, nem egyszer nagy területek mesterséges elárasztásával, elvizenyősítésével. Ez a folyamat a török hódoltság idején még inkább megerősödött, a mocsárvilág szigetein megmaradt telepek, a folyó menti várak, erődítések jelentősége megnőtt, és ahol a vízrajzi adottságok erre lehetőséget adtak: árkokkal, csatornákkal vagy mederátvágásokkal, duzzasztógátakkal, mesterséges elárasztással is gondoskodtak e telepek, erődök védelmének fokozásáról. Ez a folyamat az 1577-ben egy haditanácsi döntés folytán vett határozott irányt. Ennek értelmében a török állandó betöréseinek egy jól megerősített, szorosan záró védelmi rendszernek kell útját állnia. Ebben kulcsszerepet kaptak a vizek és mocsarak. Védett gátak építésével a mocsarak vízszintjét magasan tartották, sőt völgyeket mocsarasítottak el vagy mesterséges tavakat hoztak létre. A védelmi rendszernek ebben a szellemben való kiépítésére iskolapélda a kanizsa-bajcsavári védelmi övezet 1578-ban megkezdett kiépítése5 6. A mocsaras kanizsai völgyet mesterséges tavakkal, út- és terepakadályokkal, palánkokkal és erődökkel zárták le. 1579-ben ECK ZU SALM győri főkapitány vezetésével egy bizottság szemlét tartott ebben a Mura és a Zala folyót összekötő patakvölgyben: “Felette igen szükségesnek tartottuk immár igaz tudással bírni arról, hogy milyen is lenne é Kanizsa környéki vizek és mocsarak ez idő szerinti állapota...”7 A bizottság szemleútjára a Kanizsa patak Murába torkollásától indult. Keresztúrnál már épült a völgyzáró gát, mely még ugyan harmadáig sem készült el, mégis úgy felduzzasztottá a vizet, hogy a szemlét végző biztosok csak 180-200 méternyi csónakázás után érték el a völgy túlpartját. A gát alatt a megfogyatkozott víz miatt védtelenül maradt a terület, ezért védelmére a Mura vizét be akarták vezetni a Kanizsa patak völgyébe. Feljebb haladva a völgyben Kacorlak után Sárkányszigettől, mely éppen a mellett az út mellett épült, ahol az ellenség leggyakrabban be szokott törni, “fél mérföldnyire egy mocsár közepén fekszik Rajk palánkja, ott épp a vár fölött egy gát és egy malom alatt keltünk át a mocsáron a Kanizsa másik oldalára...". Ezt megszemlélvén azt javasolták, hogy építsenek új gátat Rajk palánkjához közelebb, hogy védhető legyen, és ha “...e helyütt a gátat felmagasítják és a víz tóként megemelkedik, az egész mocsár jó darabon felfelé, minden lovas és gyalogos ellenség átjövetele elől elzárható lenne...’’8. Feljebb, Gyűrűsnél, egy egészen fantasztikus, átfogó vizes védelmi rendszer tervét ötlötték ki: ha a Zalát a völgy torkolatánál egy gáttal elzárnák, Szakadáknál azt egy új meder ásásával a Kanizsai völgybe vezethetnék, “ami által a Balatontól és a Zala vízétől kezdve a Muráig minden út és az egész kanizsai mocsár jobban biztosítható lenne..."9. Szerencsére a terv nem valósult meg, ellenkező esetben valószínűleg úgy emlegetnénk ezt az esetet is, akár a XV. században Ecsed vára védelmére végzett nagystílű beavatkozást, ahol a Kraszna medrébe épített mesterséges gátakkal egész vidéket elárasztották. Kilenc falu esett a vár védelmét szolgáló elárasztás áldozatául. 5 Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es éveinek végén. Végvár és környezet. Studia agriensia 15. Eger, 1995. Wien, Kriegsarchiv, HKR Akten, Registratur, 1579.jun.2. 8 Wien, Kriegsarchiv, u.o. 9 u.o. 10
