Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

III. Forradalmi események a folyók életében

Szabályos álló redőkből felépülő gyűrthegység lepusztulása a folyóvízi erózió hatására. Kezdetben (1) a fő vízfolyások a szinklinálisok tengelyében haladtak, a lepusztulás előrehaladtával azonban (4) áttevődtek az antiklinálisok tengelyébe (nyeregvölgyek), és az egykori szinklinálisok lassabban pusztuló maradványai a térszín legmagasabb kiemelkedéseit hordozzák. A lepusztulás során tehát domborzatfordulat (geomorfológiai inverzió) játszódott le (E. de Martonne és R. Kettner nyomán)

teg ellenállóképessége, minősége. Ameny- nyiben ez könnyen pusztuló, a gyűrődés húzó igénybevételének csak kevéssé ellenálló kőzet, a lepusztulás éppen a gerinc mentén indulhat meg. A vízfolyások az ily módon már előkészített térszínt veszik birtokukba, és dolgozzák ki minden oldalról keményebb kőzetsávoktól határolt völgyeiket. Hogy a folyórendszerek konzekvens fejlődése mennyire bonyolult lehet, arra a ferdén lejtő kőzetösszletekből felépülő réteg- lépcsővidékek szolgáltatnak jó példát. Ilyen térszínen haladnak keresztül Oxford környékén a Temze és a hozzá észak felől csatlakozó mellékfolyói. A Temze futása a középidei mészkő- és agyagrétegek délkeleties dőlését követi. Maguk a réteglépcsők jóval fiatalabbak. Csupán akkorjöttek létre, amikor a konzekvens lefutású vizek a parabolaszerű esésgörbe kialakítása közben középső szakaszukon még viszonylag puha, alsó szakaszukon viszont keményebb kőzetréteget harántoltak. A Temze mellékfolyói ma az eltérő keménységű réteglépcsők közötti völgyületben, a meredeken leszakadó keményebb padok aljában haladnak a főfolyó

76