Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
II. Völgyképző folyók
ezzel együtt mindjobban hozzájárul az egész vízgyűjtő terület lassú clegyengető- déséhez. A medrüket az első egyensúlyi állapot elérésén túl is elegyengető folyókat túlérettnek nevezzük. Elméletileg elképzelhető egy végső esésgörbe (eróziós határérték) is, amely mellett a belső súrlódást és a mederellenállást épp hogy legyőző folyó haladni még képes, de hordalékot már nem tud szállítani. Ezt az állapotot a vizek azonban sohasem érhetik el, hiszen ekkor saját medrüket temetnék be, és megszűnnének mint folyók. A völgyoldalak Ha az erózió kizárólag csak a patakok, folyók, folyamok munkájából állna, a Föld összes völgye szűk szurdok lenne, olyan, mint a bevágódásával 2000 m-es sziklafalat feltáró arizonai Grand Canyon. Annak, hogy a Colorado nevezetes szurdokvölgyét sok helyütt szinte függőleges falak határolják, három oka is van: a csapadékos területekről érkező folyó bő vízszállítása, a száraz arizonai éghajlaton elenyésző lejtőleöblítés és a vízszintesen települt, nagy vastagságú mész- és homokkőrétegek. A spanyolul csövet jelentő canon kifejezést gyakran az összes szűk völgyre kiteijesztik. Helyesebben járunk el azonban, ha ezt az elnevezést csak a vízszintesen települt, különböző ellenállóképességű kőzetösszletbe vágódott völgyek esetében használjuk. A legszebb kanyonvölgyeket száraz területeken találjuk, ahol a folyóvíz eróziója elsősorban a mélyítést szolgálja. A Colorado Grand Canyonja tehát jogosan viseli nevét. Nedvesebb területeken a völgyek kereszt- metszete leginkább V betűre emlékeztet. Legegyszerűbb, ha ezeket a völgyeket egy négyszög és két, hozzá oldalról csatlakozó háromszög együtteseként képzeljük el. A folyó bevágódása hozza létre a völgy központi „négyszögét”, amelynek alsó oldalát a folyó szélessége adja meg. A két olSzeletes és szőnyegszerű földcsuszamlások (A. N. Strahler és W. M. Davis nyomán) dalsó „háromszöget” a helyi csapadékviszonyoktól függő lejtőleöblítés alakítja ki. A hirtelen záporok vizének egy része a lejtőkön folyik le, miközben talajszemcséket és más laza anyagot ragad magával, sőt kikezdi a szilárd kőzetet is. A felületi leöblítés elsősorban a váltakozón nedves trópusokon gyakori, ahol a csapadék hirtelen lezúduló, heves záporok formájában érkezik, és a felszínt nem védi összefüggő növénytakaró. A csapadékvíz egy része beszivárog a talajba, és a felszín alatt mozogva éri el a folyók medrét. A pépszerűen átnedvesedett és így nehezebbé vált talaj könnyen mozgásba jön, amihez a szilárd kőzetalap jó csúszópályát biztosít. A geográfusok ezt a folyamatot talajkúszásnak, illetve talajfolyásként emlegetik. A nedves trópusokon uralkodó hatékony mállás eredményeként nagy mennyiségű finom szemcséjű üledék képződik. A felületi leöblítést azonban a még háborítatlan, ösz67
