Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

II. Völgyképző folyók

dalékszállítás és a mélyítő erózió jórészt a sodorvonalhoz kötődik, a felhalmozás pedig ennek jobb és bal oldali szomszédságában megy végbe.

Képzeletbeli folyónk lassan alsó szakaszához érkezik. Maga mögött hagyta a hegységeket, dombságokat, s lassanként alföldi folyóvá válik. A hossz-szelvénynek a torkolat szintje, valamint a külső és belső súrlódás hatására történő ellaposodása kiegyenlíti, sőt felülmúlja a ferde síkon fellépő gyorsulási effektust. Folyónk egyre lomhábban halad torkolata felé. Az azonos vízmennyiség egyre csökkenő sebesség melletti tovaszállításához mind szélesebb keresztmetszetű mederre van szükség.

Ezt a szakaszt már egyértelműen a hordaléklerakás jellemzi. Miután felső és középső szakaszán megszabadult durva hordalékától, most - a csökkenő szemcsenagyság sorrendjében — fokozatosan lerakja a finomabb anyagot is. Létrejönnek a kavics- és a homokpadok. Ahol a medrében mozdulatlan kavicstakarót teregetett szét, megszűnik az erózió lehetősége. Innen már csak oldott anyagot képes a folyó továbbszállítani, amelyből a torkolati szakaszon vagy a tenger vizében iszap és agyag ülepszik le.

A valóságban ez a folyamat jóval bonyolultabb. A folyók víz-, és ennek következtében hordalékszállítása szinte napról napra és szakaszról szakaszra változik. A meder esése a vízjárás időbeli változásait nem képes tartósan követni. Sok, általában kiegyenlítettnek nevezett esésgörbére ez a jelző csak az esztendő bizonyos szakaszában érvényes. Amikor a folyó szárazság idején és után kevés vizet szállít, az erózió még a mély völgyszakaszokon is leáll, és helyét a hordaléklerakás veszi át. A mélyre vágódott medrek azonban ekkor is az árvizek erejéről tanúskodnak. S elég néhány kiadós zápor vagy a meginduló hóolvadás, hogy növekedjen a víz mennyisége és így az áramlás sebessége is. Ennek erejétől hajtva a korábban lerakott hordalék ismét tova- szállítódik.

Különösen egyenlőtlenül oszlik meg az erózió és az akkumuláció a száraz területek folyóinál. Az erózió a ritka, heves záporokhoz kötődik. A legtöbb árhullám azonban el sem éri a tengert, a folyók igen hamar megszabadulnak hordalékuktól. A lerakódások útját állják a következő árhullámnak, így az oldalra kitérve új mederben keres utat magának. Emiatt nagy területet, gyakran jó minőségű termőföldet borít puszta görgeteg.

Mindazonáltal a vízfolyások továbbra is az előzőekben leírt szabályos esésgörbe elérésére törekszenek. Ennek kialakulása a természetben legjobban a frissen képződött kis hegyi patakokon követhető nyomon. Az ábránkon bemutatott patak felső szakaszán eróziós barázdákat mélyített a hegy „testébe”, alsó szakaszán pedig törmelékkúpot teregetett szét. Esésgörbéje még nagyon kiegyenlítetlen, kezdetleges. Érett, kifejlett állapotba csak a szabályos esésgörbe kialakítása után kerül.

Nem kevés azon folyók száma, amelyeknek forrásuktól a torkolatig, nagyjából szabályos az esésgörbéjük. Közép- és Nyugat- Európában ezek közé sorolhatjuk a Loire-t, a Szajnát, a Garonne-t, az Elbát vagy az Oderát. Ugyanez mondható el az Amazo- nasról, a Mississippiről és a Volgáról is. Kanyarulataik földtörténeti szempontból hosszú idő alatt jöttek létre, medrük kialakulását pedig nem zavarták - legalábbis tartósan — éghajlatváltozások vagy szerkezeti mozgások.

Ugyanakkor a sok kiadványban normális esésgörbének nevezett szabályos esésgörbe korántsem tekinthető „normális esetnek”. Földtani értelemben fiatal hegységek peremén, ahol a hegyek hirtelen adják át helyüket a sík előtérnek, a nagy folyókon is a hegyi patakokéhoz hasonló jelenségekkel találkozhatunk. Sebességük a völgy talppal együtt — hirtelen lecsökken. Ezért nehezebb hordalékát, mint egy súlyos hátizsákot, a hegység peremén hátrahagyja: hatalmas, jórészt durvább görgetegből álló hordalék63