Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

II. Völgyképző folyók

A víz színe alapján elkülöníthető folyótípusok az Amazonas-medencében (Sioli és a Westermann Földrajzi Lexikon nyomán). A fehér és a tiszta vizű folyók között számos átmenet található

pán a forrástavak és a hegyi patakok mondhatók. A nagy folyamokban az iszaprészecskék a beeső fény jó részét visszaverik, ezért az iszapban gazdag folyók vize mindig zavarosnak tűnik. Tejfehér, zöldes, barnás vagy éppen sárgás színüket a lebegtetett hordalék jellege szabja meg.

Számos folyó éppen átlátszósága és színe alapján nyerte el nevét. Sokfelé ismertek „fehér folyók”, például Argentínában és Peruban (Rio Blanco), valamint Brazíliában (Rio Branco). „Vörös folyók” az USA- ban és Randában (Red River, Red River of the North), Argentínában (Rio Bermejo), Vietnamban (Song Chay) és Kínában (Son He) véstek völgyet maguknak.

„Fekete folyóval” (Rio Negro) Brazília, Argentína és Chile büszkélkedhet. A legnevezetesebb „színes” folyó azonban a Sárgafolyó (kínaiul Huang-ho).

Gyakran alkalmazzák a színeket egy folyórendszeren belüli megkülönböztetésre is, mint Fehér- és Fekete-Tisza, Fehér- és Fekete-Körös, Fehér- és Fekete-Volta, Fehér- és Kék-Nílus. Dél-Amerikában a Rio Branco a Rio Negrónak, az Amazonas legjelentősebb bal oldali mellékfolyójának adózik vizével.

Sok esetben azonban a név megtévesztő is lehet. A Kék-Nűus például inkább barnásvörös a valóságban, a Fehér-Nüus viszont jobbára szürkészöld csillogású. Annak ellenére, hogy a színek alapján történő névadás nem mindig találó — sőt némelykor félrevezető is lehet —, a folyók áttetszősége és színe sok mindent elárul a szállított hordalékról.

A jégárakból táplálkozó, iszappal telített, tejszerű, zavaros hegyi patakokra jogosan alkalmazzák a „gleccsertej” elnevezést.

58