Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
II. Völgyképző folyók
Ezek a patakok tehát születési helyüktől kezdve jelentős mennyiségű finom szemcséjű iszapot szállítanak magukkal. Mérések szerint 1 m3 vízben akár 1 kg gleccseriszap is lehet, azaz a víztömeg ezredrésze. A löszfennsíkokat átszelő kínai folyók sárgás, sőt csokoládébarna vizet szállítanak. Iszapos színükkel még a torkolattól távol is megfestik a tengert, amely jogosan viseli a Sárga-tenger nevet. A hasonló nevű folyó, amelyet a legrégebbi kínai dinasztiák idején mindössze Hónak, azaz „folyónak” hívtak, i. sz. 100 körül kapta máig használatos jelzőjét: Huang, vagyis Sárga. Színe alapján még sok kínai vízfolyást keresztelhetnénk azonos névre. A Rio Tintót a forrásvidékének ércfejtőiből származó rézérces oldatok színezik nevéhez méltón vörösre. Vöröses hordaléka még torkolati szakaszának árterületét is megfesti. Többen megpróbálták a vízfolyásokat színük alapján osztályozni. Leggyakrabban fehér vizű, tiszta vizű és fekete vizű csoportokat különítettek el. Az említett színek és az eróziós folyamatok közötti kapcsolat leginkább az Egyenlítő környéki folyamóriások példáján érzékeltethető. Az ún. fehér vizű folyók iszapos, sárgás-zavaros vizet szállítanak. Ilyen „água branca” Amazóniában például az Amazonas-Soli- mőes és néhány mellékfolyója, mint a Ju- ruá, a Purus és a Madeira vagy a Rio Negró- ba ömlő Rio Branco. Iszapos hordalékuk az Andok, illetve a Guayanai-felföld friss mál- ladékából származik. A „tiszta vizű folyók” a kristályos kőzetekig lepusztított területeken haladnak keresztül, ahonnan csak kevés hordalékot tudnak magukkal ragadni. Az ebbe a csoportba tartozó Tapajóst és Xingut elsősorban nem sárgás- vagy olajzöld színük, hanem sokkal áttetszőbb vizük különíti el a fehér folyóktól. Amazónia fehér és tiszta vizű folyóinak Afrikában a Kongó-medence peremi területének vöröses, barnás színű vizei - mint például a Kongó — felelnek meg. Az Amazonas-medence legjelentősebb „fekete vizű” folyója - helyi nevük água preta — a Rio Negro. Lebegtetett hordaléka az Amazonas-medence északi területének kovasavban és humuszban gazdag erdőtalajából származik. A folyó vizét — a mérsékelt övi területek kis, lápokból eredő patakjaihoz hasonlóan — a benne oldott humuszos vegyületek festik barnásfeketére, kékesfeketére. A Rio Negro Manaus fölött ömlik az Amazonasba. A két folyó vize azonban csak mintegy 80 km-rel lejjebb egyesül és keveredik össze. Addig - mintha legalábbis külön medrük lenne - egymás mellett halad az Amazonas iszapos, sárgás és a Rio Negro feketés vize. Hasonlóképpen fekete vizűek a Kongónak a medence belsejéből származó mellékágai. Egészen másfajta folyótípust képviselnek azok, amelyek viszonylag magas sótartal- múak, sós vizűek. Elsősorban a sós üledékekkel borított, magas párolgású száraz területeken fordulnak elő. Jellegzetes képviselőjük, amint neve is mutatja, az argentínai Rio Salado. A sodorvonal és a centrifugális erő A vízsebesség a vízfolyások egyik leggyorsabban változó jelensége. Nemcsak a forrás és a torkolat közötti egyes völgyszakaszokban más és más, hanem egyazon mederkeresztmetszet különböző pontjain is. Ha vizüket különálló vízszálak csokraként fogjuk föl, azt mondhatjuk, az egyes vízszálaknak más és más a sebessége. A különbség oka az, hogy más a víz súrlódási értéke akkor, ha a mederággyal érintkezik, ha hordalékot visz magával vagy amikor a levegővel jut érintkezésbe. Ott folyik a leggyorsabban, ahol a legkisebb a súrlódásból adódó veszteség, azaz a folyó közepén, közvetlenül a vízszint alatt. A legnagyobb súrlódási veszteség - egyben a legkisebb sebesség - a mederfenék és -oldal közelében lép föl. 59
