Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
I. A szárazföldek erei
m3/s Változatos éghajlatú vízgyűjtő terület folyóinak vízjárása. A Rajna különböző szelvények mentén mért vízhozama 1936—1960 között (J. Marcinek nyomán) mészet kiegyenlítettebb vízháztartása érdekében. A laza szerkezetű erdei talajok szivacsként szívják magukba a csapadékot. Az erdők még meredek lejtőn is csökkentik a lefolyást. A réti talajok már kisebb tároló- képességűek. Még rosszabb a helyzet a szántókon és parlagföldeken. A száraz területek magashegységi folyói Vizük jórészt a téli hótakaró tavaszi olvadásából származik. Alsó szakaszuk csapadékszegény területen áthaladó jövevényfolyó (pl. az Amu- és a Szir-darja, az Eufrátesz és a Tigris, valamint a Tarim). A nedves trópusok és a monszunvidékek folyói E szinte kizárólag csak esők által táplált vízjárást a száraz és nedves évszakok ellentéte határozza meg. Medrük időlegesen ki is száradhat. A csapadékos időszakban viszont óriási víztömeg hömpölyöghet benne. Az Amazonason a kis- és a nagyvíz szintkülönbsége 15 m-t is elérhet. A trópusi átmeneti övben, a nyári csapadékú szavannaéghajlaton csak egy árhullám vonul le, az Egyenlítő környékén azonban - a Nap tavaszi és őszi, Egyenlítő fölötti deleléséhez kapcsolódóan — két csapadék- és így két vízjárásmaximum alakult ki. Az azonos típushoz tartozó, de hosszú utat megtévő folyók vízjárása változik az egyes szakaszokon. így például Szibéria északnak tartó vizein, mivel alsó szakaszukon csak később olvad el a hó, a felső és a középső szakaszon gyakoriak a jégtorlaszok által okozott áradások. A vizüket különböző éghajlati területekről összegyűjtő folyók vízjárása jóval összetettebb. A Rajnának Baselnál még jellegzetes, nyári magasvize van. Ez a Neckar, a Majna és a Mosel felvétele után is megmarad. A legtöbb vizet ekkor már a középhegységek hóolvadásai szállítják. A Viktória-, a Kioga- és az Albert-tó vizéből összegyülekező Fehér-Nílus nedves trópusi folyóként indul útjára. A Nílus vízjárását azonban végső soron az Etióp-ma- gasföldről érkező, ugyan rövidebb, de bő- vizűbb ágak, a Kék-Nílus és az Atbara határozzák meg. A Nílus vízjárása tehát elsősorban ezektől függ. Igen jelentős a Fehér- Nílus menti szudáni mocsarak már korábban említett kiegyenlítő hatása is. A különböző éghajlatú területekről érkező folyókon a magasvizek adott esetben mindent felülmúló árhullámmá összegződhetnek. Ugyanakkor viszont a vízgyűjtő egyik részéről levonuló árvizet egy másik terület kisvize ki is egyenlítheti. A Gangesz, a Brahmaputra, a Jangce monszunesőkből származó árhulláma gyakran egybeesik a Himalája és Tibet hegyeiből érkező, a hóolvadásból táplálkozó áradásokkal. Ilyen esetekben Vuhannál a Jangce vízszintje 15 m-rel van a kisvíz fölött. Hasonló a helyzet nagyon sok magashegységi vagy olyan vízfolyásoknál, amelyek felső szakasza a nyári 36
