Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)

1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.4 Az öntözési módok összehasonlítása

Növénytermelési szempontból mindegy, hogy milyen úton jut az öntözővíz a növény gyökeréhez (felületi, esőztető stb.), csak az a fontos, hogy időben és kellő mennyiségben álljon rendelkezésre.

Mégis vannak bizonyos különbségek az egyes módok és módszerek között.

A felületi öntözésnek előfeltételei a sík terepfelszín, a talaj kötött és az öntözővíz nem korlátozott volta. Jellegéből fakadóan csak nagyobb vízadagok alkalmazhatók (80 mm felett), mely viszont az öntözés után esetlegesen jelentkező csapadék hatására túlöntözést, átmeneti talaj levegőt- lenséget, a talajban redukciós folyamatok kiváltását is eredményezheti. Ugyancsak jellegéből fakad, hogy az öntözővíznek a terep felületén történő szétosztásához sűrű hálózatú kis méretű földműveket igényel (barázda, terelőgát, időszakos csatorna stb.), melynek helye, mérete és iránya eleve összehangolandó a termeléstechnikával. Mindezek miatt a felületi szántóöntözés lehetősége korlátozott.

Ugyanakkor azonban a nagy vízadagot jól tűrő, sőt megháláló felületi legelőöntözést az üzemek változatlanul igénylik, az jól bevált, főleg annak technikailag korszerűsített változata. Az üzemelési költsége olcsó, s így a jövedelmezősége kiváló. Továbbra is perspektivikus öntözési módszer, természetesen megfelelő műszaki fejlesztés mellett.

A rizstermelés ma jövedelmező üzemág, és népgazdaságilag is fontos : kedvezőtlen talajadottságokon importcsökkentő hatású. Fejlődése a termelés oldaláról megalapozott és egyenletesen növekvő. Gyorsabb fejlődését két tényező korlátozza:

— a fő rizstermelő vidékeken nem mindenütt áll elegendő öntözővíz rendelkezésre (pl. Kisújszállás—Karcag térségében),

— a síkra és vízszintesre történő tereprendezés nagy táblában nehéz és költséges, lecsapolása sem kielégítő.

A Kiskörei Vízlépcső öntözőberendezéseinek építése az első korlátot 1978-tól megszünteti, a költséges és sok egyéb hátránnyal járó vízszintesre való tereprendezést pedig az USA-ban kizárólagosan alkalmazott ún. „rétegvonal menti gátas” módszer mint műszaki megoldás gyors elterjesztése küszöbölheti ki.

Az esőztető öntözés általában jobban tud alkalmazkodni a termelési igényekhez, mint a felületi öntözés. Domborzattal, talajjal szemben támasztott igénye gyakorlatilag nincs. Az öntözés vízadagja tetszés szerint választható meg. Az agrotechnikai igényhez való alkalmazkodóképessége is jobb, mint a felületi öntözési módé. Mindezen kedvező tulajdonságai alapján érthető nagyarányú előretörése. De természetesen vannak hátrányai is. Munkaerőigénye jelentékeny mértékben függvénye a választott technikai megoldásnak (hordozható, félstabil, gépesített telepítésű szárnyvezeték stb.). Ettől függően bár, de munkaerőigénye mindenképpen van. Nyomás-, tehát energiaigénye nagy, ami az üzemeltetési költséget nagyon megemeli. Beruházási költsége pedig — főleg, ha magasabb technikai színvonalú megoldást választunk — számottevő, sőt lehet kifejezetten drága is. Párolgási vesztesége, főleg a déli órákban, lehet igen magas (15—30%-os) is.

Az esőztető öntözéssel szemben támasztott mezőgazdasági igények közül kiemeljük a szórófej intenzitása és a talaj vízelnyelő képessége közötti összefüggést. Ugyanis újabban üzemeléstechnikai okokból kezdik visszahozni a nagy hatósugarú (nagy sugártávolságú) szórófejeket, melyek

1.43 Az öntözési módok és módszerek termelési célú összehasonlítása

92