Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)

1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.2 Az öntözés éghajlati és talajtani vonatkozásai

A víznek a talajban való haladási sebességét általában csak felülről lefelé tartó irányban szoktuk mérni és jellemezni. A valóságban azonban a víz oldalirányban is halad és ez az oldalirányban haladó vízsebesség is lényeges lehet öntözési szempontból, amikor pl. csepegtető öntözésnél vagy különösen altalaj öntözésnél ezen érték ismeretére különösen szükség van.

Ez utóbbi esetben azonban már nemcsak a gravitációs erő hatására egyszerűen kialakuló „beázási diagrammal” kell számolnunk, hanem a különböző mélységben különböző vízvezető képességű talajrétegek egymásra hatásával is. Jó példa erre az Alföldön a mély barázdás öntözés, melynél a barázdák távolsága a 20 m-t is elérheti, ha a mélyebb talajrétegben közel vízzáró talajt találunk, s így a víz az igen erősen csökkenő mélybe szivárgás helyett oldalirányban szivárog.

A talajokat a beszivárgó víz sebessége alapján a következő osztályokba sorolhatjuk:

Vízsebesség, cm óra

Gyakorlatilag vízzáró talaj Gyengén vízáteresztő talaj Közepesen vízvezető talaj Erősen vízvezető talaj

0,01—0,1 nem öntözhető 0,1—1,0 1—30

30—200 csak esőztetve öntözhető

Nyomatékosan hangsúlyozni kívánjuk, hogy a talajok permeabilitása nem állandó, tehát változatlan érték, hanem az a talaj mindenkori állapotának megfelelően változik — legalábbis bizonyos határértékek között. Ugyanakkor pedig a különböző talajrétegek között igen jelentős különbségek adódhatnak, sőt a gyakorlatban adódnak is. Éppen ezért többszöri, több helyen végrehajtott és különböző talajrétegben végzett szivárgás- vizsgálat adhat csak megnyugtató eredményt.

1.25 A víz viselkedése a talajban

Az előzőekben külön-külön tárgyalt jelenségek a valóságban egymásra hatva, komplexen jelentkeznek s így eredőik is több síkúak, bonyolultabbak. Megvizsgálva a klasszikus energiaszemlélet alapján a talaj magatartását a növénynek biztosítandó vízellátás vonatkozásában, úgy találjuk, hogy a növényzet gyökere csak akkor tud vizet felvenni a talajból, ha a gyökerek szívóereje nagyobb, mint a talaj vízmegkötő képessége, mely erőnek kifejezője a pF-érték.

A talaj vízbefogadó és vízmegkötő képessége függ a talajszemcsék felületének mértékétől, s így a talajok kötöttségétől (18. ábra).

Eszerint a vizet a talajhoz kötő energiának növekedése a kis nyomású zónában több vizet köt le, mint a nagy nyomások területén. Azaz a homokos talaj már 1 att nyomáson leadja a hasznosítható vízkészletének a zömét, az agyag viszont csak 4 att-nál. Azt is mutatja ez a grafikon, hogy a hervadási pont körül még nagy nyomáskülönbséghez sem tartozik számottevő víztartalom-különbség.

64