Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)
1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.6 Rétek és legelők öntözése
1.63 Mesterséges (telepített) legelők öntözése A mesterségesen telepített legelő nagy zöldhozamra képes, melynek előállításához azonban igen nagy vízmennyiségeket is igényel. Kállay szerint 1 kg növényi szárazanyag előállításához 650 liter vizet igényel, vagyis 1 kg növényi zöldtakarmány előállításához 143 liter vízre van szükség. Nyilvánvaló, hogy a mesterséges legelő öntözéssel egybekötve lehet csak igazán eredményes. Öntözve viszont folyamatosan, késő őszig rendszeres hozamával takarmánybázisunk jelentős tényezője. Mesterséges legelőt csak ott érdemes telepíteni, ahol a szakaszos legeltetés megvalósításának lehetősége fennáll és ahol az öntözést a legelő- szakaszoknak megfelelően a legeltetés után haladéktalanul meg tudjuk valósítani. E két feltétel viszont megköveteli, hogy a legelőterület nagysága és a legelő jószágok száma arányban álljanak. A mesterségesen telepítendő öntözéses legelő talaj- és elővetemény- igénye, a telepítés Végrehajtása elveiben megegyezik a legelőtelepítés általános szabályaival. A telepítés idejére vonatkozóan azonban jegyezzük meg a nyár végi telepítés előnyeit. A nyár végi telepítés sikerét az öntözés az időjárástól függetlenül biztosítani tudja. Ha a vetés idejében történik — Vili. 20. és IX. 5. között, —, az megerősödve megy a télbe, a téli kipusztulás veszélye nem áll fenn. Tavasszal a gyep fejlődése azonnal megindul és az anyaszéna, valamint az első sarjú kaszálása után a rendszeres legeltetés már megkezdhető. A tavaszi telepítés esetén pedig az első kaszálás csak gazoló célú lehet, a legeltetésre pedig csak a következő évben kerülhet sor. A mesterségesen telepített, kedvező állomány-összetételű legelőgyepben rejlő igen számottevő takarmányérték és üzemi előny csak úgy aknázható ki maradék nélkül, ha az adottságokat maximálisan használjuk ki, vagyis szervezetten, meghatározott módon és formában hasznosítjuk. Ezt pedig szakaszos legeltetéssel tudjuk biztosítani. A szakaszos legeltetésnek lényege, hogy a legeltetéssel hasznosítandó legelőre a legelő hozamának megfelelő létszámú állatcsoportot úgy hajtsuk rá, hogy az nem legelhet szabadon az egész legelőn, hanem csak annak egy részén, egy szakaszán. Ennek lerágása után a legelő egy másik részére, szakaszára kerül a jószág s így előre meghatározott sorrendben, szakaszosan kerül a gyep hasznosításra. E módszernek — a szakaszos legeltetésnek — előnye, hogy a jószág mindenkor fejlett, jó minőségű, tiszta, gázolatlan, szennyezetten gyepet legelhet, a gyepszőnyeg csak időszakosan van kitéve rágásnak, tiprásnak s így van ideje és módja regenerálódni. Ezt elősegítendő lehetőség nyílik a legeltetés utáni boronálásra, műtrágyázásra, öntözésre. Így tehát a szakaszos legeltetés előnyt jelent közvetlenül a jószág számára is, de előnyt jelent a gyep intenzívebbé tételében is, ami a hozam, élettartam növekedésén keresztül további indirekt takarmányozási előnyt jelent. A szakaszos legeltetés megszervezésénél kiindulópont a legelő hozamának megállapítása. A kedvező fű-pillangós összetételű, jól beállt legelő hozama 200 q zöldtömeget le kell hogy adjon. Jól sikerült esetben ez eléri a 300 q-t is. Ha a legelőkben a fű és a pillangósok aránya kedvező, ennek takarmányértéke igen jó, a fehérje—keményítőérték aránya kedvező — 1:7 —, s így ezen a gyepen kiegészítő takarmány nélkül is növendék, hízómarha eltartható, míg a tehenek 12—14 literes tejhozam előállítására elegendő alaptakarmánnyal láthatók el, s csupán kiegészítő abrakra szorulnak. 132
