Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)

A Tisza-szabályozás ügye a két háború között (1920—1944)

A társulati tevékenység súlypontja ebben az időben egyre inkább a belvízrendezés terére tolódott át. Egyes társulatok pedig, mint pl. az Alsó Fehérkörösi Ármentesítő Társulat a belvízrendezést már az öntözéses gazdálkodás előkészítése, ill. az arra való áttérés (ti. kísérleti öntözések berendezése) keretében oldották meg. (E terület belvízrendszerének kiépítettségi szintje ma is a legmagasabb az egész országban. Az úttörő helyi kezdeményezés a társulat kiváló főmérnöke, Kienitz Vilmos érdeme.) A jelentős erőfeszítések ellenére azonban az 1940-es évek elején —- a talajvízszint megemelkedése miatt — óriási méretűvé vált belvízborítások megmutatták, hogy a belvízlevezető hálózat (a csatornák és a szivattyútelepek) kapacitása a rendkívüli belvízjárás esetén távolról sem tekinthető kielégítőnek.

71 73 Az 1940-es évek tisza-völgyi belvízborításait az alábbi adatok jellemzik: 1940 985,919 kh, 1941 563,768 kh, 1942 962,700 kh. A rendkívüli méretű beivízjárás hatására a társüíutok a belvízrendezés további fejlesztését tervezték. A tervezett beruházások arányairól a „Tiszadunavölgyi Társulat Központi Bizottságának" 1941. dec. 31-i nagygyűlése elé terjesztett jelentés tájékoztat:

74 Társulati árterület Tervezett beruházás — pengőben és %-ban kh/ha km

2 árvízvédelem belvízvédelem vízhasznosítás összesen 3 531 024 kh 23 577 000 56 419 900 1 150 000 81 146 900 20 310 2 031 978 ha 29% 69,5% 1,4% 100% Az állami folyószabályozási tevékenység ebben az időben — ellentétben az előző korszak jelentős kisvízszabályozási eredményeivel, nem annyira a végzett munkával, mint inkább a helyzet és a feladatok felmérésével: az árvizek tanulságainak elemzésével és további — bár egyre távolabbi jövőbe tolódó — programok gondos előkészítésével jellemezhető. A Vízrajzi Osztály 1921— 22-i, majd az újjászervezett Vízrajzi Intézet 1931. évi felmérései mellett ezzel kapcsolatban Erdős Ferenc, Tellyesniczky János, Korbély József és Iványi Bertalan tanulmányairól, legfőképpen pedig Sajó Elemérnek a vízgazdálkodási távlati tervezés továbbfejlesztését, korszerűsítését célzó „Emlékirat"-áról kell megemlékeznünk. A kortársak előtt nem volt ismeretlen, hogy Kvassay Jenőt még közvetlenül a halála előtt is mennyire foglalkoztatták az 1919. évi árvíz tanulságai és a Tisza-szabályozás fejlesztésének feladatai. Az ő munkáját kívánták folytatni és útmutatásait hasznosítani Erdős Ferenc és Korbély József. Időrendben az első tanulmány Erdős Ferenc feledésbe merült munkája volt, amelyet azonban Lalán nem is annyira tudományos megalapozatlansága, irrealitása, mint inkább anyagi okok miatt mellőztek.

75 Erdős ugyanis a társulatok számára újabb megterhelést jelentő töltéserősítés helyett (vagy mellett) elsősorban a meder beágyazódását biztosító-segítő — állami szabályozási munkálatokkal kívánta az árvízszintek további emelkedését meg-