Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)

Az 1894. évi és az 1907. évi távlati fejlesztési tervek — és végrehajtásuk - Összefoglalás. Az eredmények és azok értékelése

annyira nem tekinthető a tervszerű szabályozás időszakának hibájaként, mint ahogy nem róható fel a tervezőknek sem. Az eredmények minden tekintetben igazolták a tervezőket és a reformkori haladó hagyományokhoz visszatérő késői utódokat: a Tisza szabályozására és völgyének ármentesítésére — az átvágások és töltésezés együttes alkalmazásán kívül — más alkalmas eszköz és módszer nem volt. Ezt a hazai és külföldi tapasztalatok és vélemények egyaránt bizonyítják, illetve elismerik. A kor legtekintélyesebb európai szakértői — mint láttuk — már 1879-ben, a munkálatok egy kezdeti és rendkívül kritikus szakaszában is megállapították, hogy a Tisza-szabályozás alapelvei helyesek. Csak a kivitelezés hibáit bírálták.

64 Nem kétséges, hogy ezek a bírálatok jogosak voltak, mint ahogy a műit század végén elhangzott pozitív bírálatokban mai szemmel nézve is sok figyelemre méltó szempont található. (így pl. Overmars javaslatában, aki a megelőző védekezésre (erdősítés, kopárfásítás, víztárolás és általában a lefolyási tényező csökkentése), valamint vésztárolók, árapasztó csatornák alkalmazására hívta fel a figyelmet.)

65 Ebben az időben a hazai szakemberek is gyakran hangsúlyozták, hogy az árvédelmi töltések rendszerétől elválaszthatatlan a töltésszakadások lehetősége . . . A szabályozás előrehaladásával: az árvízi elöntések csökkenésével és az ármentesítés-belvízrendezés gazdasági eredményeinek jelentkezésével azonban —- éspedig már a századfordulótól kezdve! —• a nemzetközi szakirodalom is egyre inkább csak az elismerés hangján emlékezett meg a „befejezéshez közeledő" Tisza-szabályozás munkájáról. Különösen értékesek ezek között az ismertetések között a francia Cuënot elismerő szavai. Mégpedig két okból is: egyrészt mert a világháború idején megromlott nemzetközi légkörben, másrészt pedig, mert a töltésezéssel való ármentesítés egyik közismert ellenzőjének szájábói hangzottak el. A szerző a kor egyik legtekintélyesebb vízépítési kézikönyvében szinte mint a töltésezéssel való ármentesítés egyik kivételesen eredményes példáját emlegeti a Tisza szabályozását, ahol a választott módszerek sikerének magyarázata a magyar folyók sajátosságaiban — és a töltésezés eredményességét biztosító (Vásárhelyi-féle!) átvágásokban — keresendő. Hangsúlyozza, hogy az immár „befejezettnek tekinthető munka eredményei igen kielégítőek..." (1921.) „Ez a nagyszabású munka nem marad el sem fontosság, sem az elért eredmények tekintetében a Pó-völgy ármentesítése mögött. Az a terjedelmes síkság, amelynek közepén a Tisza folyik, azelőtt mocsaras terület volt; ma különlegesen termékeny és gazdag területté vált, mely Európa éléstárainak egyike. A szántóföldi termelés tekintélyes mértékben növekedett; a mentesített területet tanyák, falvak és városok borítják, vasútvonalak szelik át és növekvő népesség lakja." „Az eredmények igazolják a munkálatokat és a hozott áldozatok bőségesen megtérültek.. ." (i. m. 251—252. p.)

6Ê Ugyanebben a szellemben emlékezik meg a Tisza szabályozásáról a kor legjelentősebb német vízépítési kézikönyvének szerzője, Fr. Kreuter is, kiemelve, hogy „a tiszai árvizek kártételei elleni védelemre nincs más eszköz, mint amit eddig alkalmaztak."

67