Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye a kiegyezés után (1867—1879) - A Tiszavölgyi Társulat újjászervezése

„E törvény uralma alatt a Tiszaszabályozásnak egy egészet képező ügyéről senki sem bírt átekintéssel, maga a kormány sem."

63 A kiegyezést követő időszak tehát minden tekintetben veszélyes megtorpanást, sőt szervezeti, jogi és gazdasági szempontból is visszalépést jelentett a Tisza-szabályozás fejlődésében. A félbenmaradt és tervszerűtlen munka minden veszélye az Alsó-Tisza vidékére, az itteni mezővárosokra: Szegedre, Csongrádra, Hódmezővásárhelyre, Szentesre hárult. A Körös és a Maros torkolata közötti szakaszon egyre erősebben éreztették hatásukat az alsó átvágások kialakulatlansága és a Torontál megye, valamint a Csajkás Kerület katonai igazgatása által emelt töltések szorulatai. A Szeged-környéki szakasz töltésvonalozási hibáival, változó szélességű hullámterével együtt erősen gátolták az árhullámok levonulását, s korábban elképzelhetetlen megtorlódását idézték elő. A geológiai adottságok alapján kialakult „szegedi szorulat" veszélyeztetett helyzetét a töltések és átvágások említett hibái mellett azonban egyéb tényezők is súlyosbították. 1858-ban az osztrák államvasutak temesvári vonalának töltésével elzárták a mintegy 1000 öles újszegedi ártéri nyílást és — a Vásárhelyi által megengedhetőnek tartott 580 m legkisebb méret helyett „takarékossági okokból" mindössze 352 m szabad nyílású hidat építettek. Az ennek következtében megnövekedett védekezési feladatok megoldását — az anyagi terhek további növelésével — megnehezítette, sőt szinte lehetetlenné tette, az a kényszertársulás, melyet a Bach-korszak belügyminiszteri rendelete hozott létre a Szeged-feletti földbirtokosok, a Pallaviciniek érdekében. (Percsora—Szegedi társulat.)

64 Szeged városa a kiegyezés — „az alkotmány visszaállítása" — után hiába kérte sérelmeinek orvoslását, s hiába kért segítséget is a feladat megoldásához: a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban megmaradtak a Bach-rendszer emberei (élén Herrich Károllyal) és megmaradt a Pallaviciniek befolyása is . . . Ilyen körülmények között — a teljes anarchiában! — érte a Tisza-völgyét az 1870-es évek második felében kezdődő árvizes periódus, mely a szabályozási és ármentesítési munkálatokat — 1895-ig — nem is engedte levenni a napirendről . . . A minden korábbi árvíz magasságát meghaladó 1876. évi árvíz elsősorban Szeged veszélyeztetett helyzetére hívta fel a figyelmet. A várost és környékét ekkor csak a felsőbb szakaszok gátszakadásai mentették meg a pusztulástól. A kortársak találóan beszéltek „utolsó figyelmeztetésről" — a fenyegető katasztrófa három évvei később valóban bekövetkezett... A Tiszavölgyi Társulat újjászervezése A társulatok a fenyegető veszéllyel szemben az erők összefogásában kerestek segítséget: a Tiszavölgyi Társulat újjászervezése már 1876-ban megkezdődött. A Társulat ideiglenes központi választmányt választott, mely három albizottságot küldött ki: 1. a pénzügyit, melynek feladata a sürgőssé vált kölcsönök megszerzése volt, 2. a kataszterit, amely a társulatok adóügyeivel foglalkozott és 3. egy szervező bizottságot az alapszabályok kidolgozására.

66