Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye az önkényuralom idején (1850—1867) - Az első tapasztalatok és az újabb kormányintézkedések (1855—1861)

Az első tapasztalatok és az újabb kormányintézkedések (1855—1861) Alig, hogy megkezdődtek a munkálatok, 1853-ban és 1855-ben hatalmas árvizek pusztították el a kezdetleges gátakat. A feljegyzések szerint az 1855. évi árvíz valóban „rendkívüli" volt: a Tisza és csaknem valamennyi mellékfolyójának árvize egyszerre indult el, és ez volt az oka, hogy az árvíz tetőzése szinte minden ponton meghaladta a korábban ismert —• 1830-as — legmagasabb vízszintet. Ezt az árvízszint-emelkedést tehát — és ebben, Kvassay és mások véleményével egyezően, kivételesen igazat kell adnunk Herrichnek — nem lehet az alig megkezdett szabályozási munkálatoknak tulajdonítani. A ma már nehezen ellenőrizhető adatok szerint ekkorra az ősi tiszai ártérnek még csupán mintegy 10—13%-a volt valóban védett terület, s így a töltéseknek legfeljebb csak helyi árvízszint-emelő hatása lehetett. Az addig megkezdett néhány átvágás pedig — a Felső- és az Alsó-Tiszán egyaránt — csak kezdetleges, jelentéktelen méretű árok volt. (Ezért tekintette Kvassay az 1855-ös árvizet az utolsó „szabályozás-előtti" árvíznek: eddig az évig a munkálatok sem a folyó lefolyási viszonyaiban, sem az árvizek szétterülésében és tárolódásában nem okoztak lényeges változást.)

31 Az árvíz a lakosság nagy tömegeit döntötte nyomorba. Hatására az ország kormányzója, Albrecht főherceg — az árvíz megtekintése után — a korábbi évi 100 ezer frt állami támogatást 400 ezer forintra emelte s ezt az összeget elsősorban az átvágások fejlesztésének meggyorsítását szolgáló — és már Vásárhelyi által javasolt — kotrási munkálatok költségeinek fedezésére szánta.

32 A munkálatokat — megfelelő állami kotrópark és személyzet hiányában — 8 évi időtartamra (1856—1863) szóló állami koncesszióval privilegizált kotróvállalatra bízták. A vállalkozó egy angol mérnök, A. Masjon, a DDSG felügyelője volt. A tőkeszegény vállalkozás azonban az elégtelen felszerelés (két, egyenként csupán 16 LE-s kotró) és a szakemberek hiánya miatt nem felelt meg a hozzá fűzött várakozásnak: az előírt földmennyiséget nem a csak kotrógéppel elérhető III. rétegből, hanem nagyobb részben kézierővel, az I—II. rétegből emelték ki, vagyis a kívánt cél elérését, az átvágások mélységének növelését, nem tudták biztosítani.

33 Az 1855-i árvíz hatására az 1850-ben takarékossági okokból leszállított töltésmagasságokat és csökkentett töitésszelvényeket, a Paleocapa által javasolt, s eredetileg elfogadott méretre növelték.

34 Ugyanakkor viszont az újabb szervezeti intézkedések rendkívül károsan befolyásolták a munkálatok sikerét. Az 1856. okt. 9-i császári pátens (nyílt parancs)

35 ugyanis egyrészt szétválasztotta a társulati munka igazgatási és műszaki irányítását: az előbbit az illetékes helytartóságra (valamint a megyékre), a másikat pedig az erősen csökkentett hatáskörű budai központra — új nevén Tiszaszabályozási Központi Felügyelőségre — bízta; másrészt pedig a mellékfolyók szabályozásának irányítását, mint helyi feladatot, a Maros kivételével kiszakította a korábbi közös munkaszervezetből, s azt az illetékes helytartóság építészeti hivatalának hatáskörébe utalta.

36 Ilyen helytartóság a Tisza-vidéken négy volt: a budai, a kassai, a nagyváradi és a temesvári. Az egységes vezetés megszűnésének egyik veszélyes