Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A szabályozási munkálatok megkezdése (1846—1848) - A Tiszavölgyi Társulat

A pénz beszedése Gzonban nem ment olyan simán, mint az a lelkes megajánlás pillanatában remélhető volt. Követeléseinek érvényesítésében a Társulatnak az 1840:X. tc. 8. §-a által felújított nádori bíróságot is igénybe kellett vennie. E törvény szövege szerint ugyanis : ,,Midőn több törvényhatóságok határain keresztül folyó vizek rendezése vétetik célba, vagy pedig több törvényhatóságok valamely vízszabályozást közös erővel kívánnak eszközölni, ily esetben, ha a szcbályozás tervére nézve egymás között nem egyezhetnének meg, szabadságukban áll a Helytartótanácshoz folyamodni, a vízmérnöki tekintetben megvizsgálását a munka megkezdése előtt eszközölni." (Ennek alapján kerültek a tervek az Építési Igazgatóság elé.) ,,Ho pedig valamely törvényhatóság a rá háramló haszon arányában a munkára szükséges terhek viselésében részt venni vonakodnék, ily esetekben a nádori bíróság ruháztatik fel, hogy minden ilynemű kérdéseket ítéljen el, a szükséges költségeket az illető birtokukhoz s a nyerendő haszonhoz aránylag viselni tartoznak."

11 A Társulat költségvetési és beszedési rendszere tehát tekintettel volt a birtokosok érdekeire s ezzel a bírósági eljárást is megkönnyítette. Míg ugyanis az említett törvény a költségek előzetes behajtásáról szólt, a Társulat csak évi részletfizetést kért, mégpedig előzetes és önkéntes bevallás és ártéri birtoknyilvántartás alapján. Sajnos azonban már ennek az eljárásnak a lefolytatása és a felmerült viták megoldása is szükségessé tette a nádori bíróság közreműködését. Jellemző erre, hogy bár a lajstromozást megkezdő beregi és hevesi társulat ugyan összesen 210 ezer frt összegű kötelezvényt küldött be a Társulat központi pénztárába, 80 birtokossal szemben még itt is a nádori bíróságnak kellett érvényesítenie a Társulat követelését.

12 E tapasztalatok igazolták Széchenyi elgondolását, hogy a társulat működését, s ezen belül pénzügyeit is — általános vízjogi intézkedések keretében! — a törvényhozásnak kell szabályoznia. Erre vonatkozó gondolatait 1848 tavaszán közreadott „Véleményes jelentés"-ében ismertette, mely így az első év tapasztalatainak összefoglalásán túl vízjogi törvényhozásunk történetének is fontos dokumentuma.

13 Ami a társulat pénzügyeit illeti, megállapítja, hogy bár „másképp a fennálló törvények értelmében nem is történhetett" „gyökeres hiba volna" azt továbbra is bírói eljárásra bízni: ,,A vízszabályozási költségvetés egészen az adó természetével bír" ezért javasolja — „tárgyaltassék ezentúl mint közadó. T. I. a törvények által megszabott részletes utasítás szerint polgári eljárás útján" gyűjtessenek egybe az adatok. (59—60. p.) Ismételten hangsúlyozza, hogy az államnak a munka terheiben való részvétele nem „ajándék", hanem „az igazság követelése szerint": kötelesség. E kötelességnek megfelelően azonban újra meg kell fogalmazni az állam jogait is: fokozott szerepet kell kapnia a munka irányításában és felügyeletében, az általa nyújtott pénz felhasználásának ellenőrzésében — esetleg egy, a társulat élére állított „kormányzó-tisztviselő" révén. (50—51. p.) Végül érintenünk kell Széchenyinek a kérdéssel foglalkozó utolsó írását is, melyet már mint az első felelős kormány minisztere terjesztett az országgyűlés elé: „Javaslat a magyar közlekedésügy rendezéséről" címen. Ebben ugyan, a nyugati fejlődés újabb tanulságai alapján, a vasútépítés kérdése került előtérbe, de nem mellőzte a hazai viszonyok között mindenkor fontos szerepre hívatott folyószabályozásokat sem. (Csak a csatornaépítés kérdését