Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)
Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A szabályozási munkálatok megkezdése (1846—1848) - A Tiszavölgyi Társulat
tartotta elhalaszthatónak.) 10 éves fejlesztési tervében a vasútépítésre 80 milliót, a közutakra 12 milliót, folyószabályozásokra pedig 8 milliót irányzott elő. Az évi 800 ezer forintból pedig a Tisza-völgy folyóinak szabályozására 360 ezer frt-ot szánt — ellentétben az abszolút kormány évi 100 ezer forintjával. 14 Programja a Szabadságharc bukása miatt ugyan tárgytalanná vált, a korábbi dokumentumokkal együtt azonban ezt is ismertetnünk keilett: bizonyítja, hogy az abszolút kormány tevékenysége nemcsak műszaki, igazgatási és jogi, hanem gazdasági vonatkozásban is nem előrehaladást, hanem viszszalépést jelentett Széchenyi programjához képest. Herrich Károlynak a Tisza-szabályozás abszolutizmus-kori műszaki vezetőjének mesterkedése, amikor — hogy a Bach-rendszer (és egyben saját maga) érdemeit hangsúlyozza — Széchenyi és Vásárhelyi tevékenységét minél kedvezőtlenebb színben igyekezett feltüntetni, nemcsak szolgaisága, hanem valótlansága miatt is felháborító. Herrich vagy nem ismerte, vagy tudatosan elhallgatta Széchenyinek a társulati tevékenység törvényhozás útján való szabályozására, a társulati autonómia korlátozására és az állami felügyelet megerősítésére vonatkozó programját. Állításaival ellentétben a Tisza-szabályozás tragédiája éppen az volt, hogy előbb a tervező Vásárhelyit a halál, majd a szervező Széchenyit az 1848 utáni politikai viszonyok megakadályozták a munkálatok vezetésében . . . A Tisza-szabályozás nehézségei és bonyodalmai lényegében már Vásárhelyi halálával (1846) — vagyis még a munka megindulása előtt — megkezdődtek. Egyes érdekeltségek ugyanis nem nyugodtak bele korábbi terveik elejtésébe és az Építési Igazgatóság (Vásárhelyi-féle) tervével szemben új szakértői véleményt kértek. A vita eldöntésére Francesconi udvari tanácsost és Paleocapa velencei építési igazgatót az osztrák műszaki igazgatás két kiváló olasz származású mérnökét hívták meg. Francesconi elfogadta Vásárhelyi véleményét, Paleocapa azonban módosította azt, s egy látszólag kevesebb munkával és költséggel kivitelezhető tervváltozatot terjesztett elő. Az ellenzéki hangulat természetesen az ,,ellenterv" elfogadásának kedvezett, és hogy elejét vegye a további huzavonának — bár nem aggályok nélkül — Széchenyi is hozzájárult a központi választmány döntéséhez. (Paleocapa ugyanis bár alkalmazkodott a Tisza-völgy általános rendezésének Széchenyi—Vásárhelyi-féle elveihez,faz átvágások háttérbeszorításával a viziutak fejlesztésére vonatkozó programjának súlyát és hangsúlyát is csökkentette. Ez pedig mintegy előkészítette az állami folyószabályozási munkálatok későbbi elhanyagolását.) A terv elfogadása után Széchenyi a választmány tagjaival együtt ismét beutazta a Tisza völgyét a helyi társulatok tényleges megszervezése és a munkálatok megkezdése érdekében. Az egész Tisza-szabályozás kezdetét jelentő első ünnepélyes kapavágást az Alsószabolcsi Társulat területén Tiszadobon az Urkomi magaslat mellett — a későbbi „Széchenyi-gát" építésénél és a dob—szederkényi átvágásnál — Széchenyi István tette meg 1846. aug. 27-én délelőtt. . . Ezen a helyen állította fel a Társulat Széchenyi halála után 1862-ben hálából, a szervező érdemeit megörökítő emlékművet. A tervezett emlékműre Arany János írt szép epigrammát. Az elkészült szerény obeliszk talapzatára azonban Szász Károly verse került:
