Bognár Győző: Folyószabályozási művek építése Magyarországon (Vízépítőipari Tröszt, Budapest, 1977)

3. Folyószabályozási művek építési techhológiái - 3.3 Rőzseművek építési technológiái

nem csatlakozik közvetlenül a már elkészített viz alatti burkolati szakaszhoz. A támasztó lábazat ezúttal egy 0 20-30 cm-es rőzsekolbász lehet, amelyet legalább 1 m-en- ként lekaróznak.

A rózseburkolat szétbontott rózsekévék 8-10 cm vastagon való elterítésével készül. A rőzeeszálak tövükkel a viz felé feküdjenek. A rozsé toldása ne egy keresztmetszetben történjen, hanem szinte folyamatosan. A toldásoknál egy-egy rőzsevesszőt 30-50 cm mélyen bele kell szúrni a talajba, ami a megeredést elősegíti. A rő- zseteritést a téli szezonban kitermelt rozséból kell készíteni vagy késő óeszel, amikor az asszimilációs időszak már befejeződött, vagy tavasszal, amikor még nem indult meg. A leszúrt vesszőket is le kell hajlítani és az 1 m-enkénti szintvonallal párhuzamosan elhelyezett rozsekolbászokkal azokat is le kell fogni. A rőzsekol- bászokat 1 m-enként füles karóval le kell rögzíteni. A rőzseterités feleő szélén szintén el kell helyezni egy szegélyező rőzsekolbászt, amely a mü állékonyságának a javításán túl esztétikailag is értékesebbé teszi azt.

Az elkészült müvet kb. 10 cm vastagon földdel takarjuk le. Ezzel a rőzse nedvességét megőrizzük és néhány hónap múlva hajtáeok figyelhetők meg a leburkolt szakaszon.

Ha nem élő rőzseburkolatot készítünk, az anyag minősége, annak élőképessége másodlagos szempont. A burkolat száraz rozséból is készülhet, ha az még nem törik.

Ez esetben elmarad a földdel való takarás is. A tartósságának és a rézsű védelmének a fokozása érdekében a holt rőzseanyagot célszerű szalraateritésre fektetni, így ennél a burkolatnál a rézeü lenyesését a szalmate- rités, majd a rőzseterités követi. Az ilyen burkolat rendszerint rövidebb időre készül.

185