Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész - 2. Az ipari tevékenységből és az urbanizációból keletkező vízszennyezés; a szennyvíztisztítás kérdései

A mélyen fekvő vízvezető talajrétegek potenciális ásványforrásai általában felhasználhatók ipari-, ásvány- és termálvíz nyerésére. Ezért az elhelyezési szakasz kijelölése előtt alaposan meg kell fontolni, hogy a jövőben fel akarjuk-e használni a kérdéses talajrétegekben levő ásványokat, illetve vizeket.

A mélyenfekvő talajrétegekbe elsőként Németországban helyeztek el szennyvizeket, káliumot és ipari hulladékokat a 30-as években. Ez a kísérlet azonban rosszul sikerült, mivel a talajba nyomott sólevek sok helyen a felszínre törtek forrás formájában.

Az USA-ban elterjedten alkalmazzák a szennyvizek besaj- tolását a talajba a kőolajbányászatban és a kőolajfeldolgozó üzemekben. Használják az eljárást a radioaktív hulladékok eltemetésére, vegyipari, cellulóz-papíripari és más ipari szennyvizek elhelyezésére is.

A Szovjetunióban a szennyvizeknek mély talajrétegekbe történő elhelyezését a kőolajbányászatban, a vegyiparban, a petrolkémiai iparban és más iparágakban alkalmazzák. így pl. 1967-ben Tambovban megkezdték az anilinfesték gyártásakor keletkező szennyvizek elhelyezését a kb. 700 méter mélységben fekvő homokrétegekbe. Ugyanezt a módszert alkalmazzák az Atomreaktor Kutatóintézetben, amely a hulladékot kőszénrétegbe nyomja, kb. 1500 m mélyre.

Az ipari szennyvizek elhelyezésére szolgáló vízvezető talajrétegeknek a következő tulajdonságokkal kell rendelkezniük: a benne levő ásványi vizeket ne használják vízgazdálkodási vagy más célokra, rossz vízvezetőképességű rétegekkel eléggé el legyen szigetelve a fölötte és alatta levő vízvezető talajrétegektől, eléggé nagy elnyelőképességgel rendelkezzék.

84