Bogárdi István: Talajszilárdítás és vízépítés (VMGT 3., VIZDOK, Budapest, 1969)

4. Bitumenes talajszilárdítás

38- száraz próbatesten 908 kg tekintendő a talajbitumen keverékek szilárdságának optimális mutatójaként.

A kérdéses szabványok még javasolják:- a bemerítéssel végzett vizfelvételi vizsgálatnál a próbatest maximális duzzadása 5 %,- a maximális vizfelvétel 7'% legyen.

Ha a Floridai vizsgálat eredménye szerint 3 mm-es benyomóP

dás előidézéséhez szükséges terhelés legalább 350 kg /ll kp/cm /, akkor az anyag útpálya-alap céljaira általában megfelel.

Egy további jellemzőt, amely a próbatestek nyomószilárdságán alapul, a kötőanyag legjobb adagolásának megválasztásához, a Fiumicino-i repülőtér talaj-bitumen alapozásánál alkalmazták a következő módon CloH :

Proctor-hengerben, optimális nedvesség és maximális tömörség, mellett készült mintákat egyirányú nyomókisérletnek vetettek alá. A nyomókisérletet részben a száraz mintákon végezték /a kötőanyag szilárdulása után a minták súlyának állandósulásáig a környezeti feltételek között tárolva/, részben nedves mintákon /4 napon át vizben tárolva/, másodpercenként 1 mm deformáció - sebesség mellett.

Megkövetelték, hogy a nedves minták nyomószilárdsága nagyobb legyen a száraz minták nyomószilárdságának felénél, ami vip

szont nem lehetett kisebb, mint 15 kg/cm' .

A bitumenes talajszilárditási minták nyomószilárdsága alapuló, ugyancsak a kötőanyagadagolás megválasztását szolgáló további jellemző a Winterkorn-féle volt /Proceedings HRS, Vol. 36.1957* 773-782. oldal/. Ennél a száraz és a nedves /7 napig vizben tárolt/ minták nyomószilérdság-viszonyának legnagyobb értékét keresték küP

lönböző kötőanyagadagolás mellett, a nedves mintákra 5 kg/cm minimumot Írva elő.

Az ismertetett empirikus vizsgálatok csökkentése végett számos eljárást dolgoztak ki az optimális viz- és kötőanyagmennyiség kiszámítására.

Pätzhold eljárása során az egyes szemcsefrakciók kötőa