Bocz Ernő: Az idényen kívüli öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978)

Bevezető

Bevezető Magyarország a feltételes öntözési zónába tarto­zik. A korábbi időben ezért elsősorban nem az ön­tözés, hanem — az ország sajátos földrajzi fekvése miatt — az árvízvédelem elleni védekezés és az ezzel összefüggő folyószabályozások voltak a létfontos­ságú állami feladatok. Az öntözés szükségességét mind a gazdálkodók, mind az ország vezetői részéről főleg az 1863. rend­kívül aszályos — országosan éhínséget okozó —■ év vetette fel. Az öntözés következetes fejleszté­sére vonatkozó fellángoló törekvés azonban — a csapadékosabb évek közbejötté miatt — abbama­radt. Az 1867. évben létesített kultúrmérnöki intéz­mény ugyan szorgalmazta az öntözést, azonban az igen lassan fejlődött és az ezredfordulón az öntö­zött terület még az 5000 ha-t sem érte el. Ekkor még csak a réteket és a legelőket öntözték. A következő évtizedekben az öntözést kiterjesz­tették a kertészetekre is, az öntözött területek nagysága azonban alig változott: az 1930-as évek elején is még csak 8415 ha öntözött területünk volt. Az 1930-as évek eleje — a gazdasági válság mi­att — nem kedvezett az öntözés fejlesztésének. Az 1934-es és 1935-ös rendkívüli száraz évek azonban újból felkeltették az öntözés iránti érdeklődést. A szarvasi Mezőgazdasági Középiskola Tangazdaságá­ban és néhány tehetősebb uradalomban 50—150 ha-os öntözhető területeket, kis öntözőtelepeket lé­tesítettek. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara 1939-ben hívta életre az első öntözéses kísérleti telepet Kis­újszálláson. Feladatul tűzte ki, hogy az ország szi­kes területein szakszerűbb agrotechnikával, talaj - javítással, továbbá az öntözés segítségével megte­remtsék a fontosabb kultúrnövények biztonságo­sabb termesztését. A hazai öntözés hatékonyabb fejlesztése céljá­ból 1950-ben létesült Szarvason az Öntözési és Ta­laj javítási Kutató Intézet, amelyhez hozzácsatol­ták a Kisújszállási és a Kunhegyesi Kísérleti Tele­pet is. A legfontosabb feladat továbbra is az ország mélyebb fekvésű területein található gyengébb ter­mőképességű talajok hasznosítása, termékenységé­nek javítása és a termésbiztonság megteremtése volt. Az intézet kezdetben Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet (ÖTKI), 1955-től Öntözési és Rizs­termesztési Kutató Intézet (ÖRKI), 1971-től pedig Öntözési Kutató Intézet (ÖKI) névvel és jelleggel működött, ill. működik. Az öntözéses növénytermesztés körébe tartozó tudományszakok ismeretei — a hazai sajátos öko­lógiai viszonyokra vonatkoztatva — rövid idő alatt sokat fejlődtek, gazdagodtak. A hazai öntözés részletkérdéseinek tisztázása köz­ben nem merült fel a mediterrán térségből átvett öntözési időpontok módosításának igénye. Az öntö­zés alapjául szolgáló vízháztartási vizsgálatok azon­ban már a Kisújszállási Kísérleti Telep kutatásai­ban megkezdődtek, amit később a szarvasi kutatá­sok továbbfejlesztettek és nemzetközi szintre emel­tek. A hazai vizsgálatokban is beigazolódtak a növé­nyek fenofázisaiban mutatkozó vízfogyasztás tör­vényszerűségeire vonatkozó korábbi klasszikus meg­állapítások. A növény vízigénye testtömegének növekedésé­vel párhuzamosan nő. A kezdeti vízfogyasztás mi­nimális. A napi vízfogyasztás a növények szárba- menését követően hirtelen (május végétől — júni­us elejétől) fokozódik, és a vízfogyasztás növeke­dése a termés tejeséréséig tart. A növényekkel vég­zett vízháztartási vizsgálatok eredményei alátá­masztották a korábban kialakult öntözési időpontok helyességét. Az olaszországi, franciaországi és más európai or­szágok öntözési tapasztalatai is meghonosodtak mind a szakirodalomban, mind a gyakorlatban. Így alakult ki nálunk is a május vegétől augusztus vé­géig terjedő klasszikus öntözési rend. Az öntözési idény előtti időszakban jelentősebb mennyiségű vi­zet csak a halastavak feltöltésére és a rizs árasz- tására használtak fel. A klasszikus öntözési rend hazai alkalmazható­sága, helyessége évtizedeken keresztül nem volt vi­tatott. Maguk a szántóföldi öntözési kutatások is alapigazságként fogadták el, mivel az öntözések a mélyebb fekvésű réti térségekben terjedtek el, ahol a talajvízszint évtizedes átlagban magas volt. A réti térségekben a tény észidő elején sok évben ká­rosan magas vízállások is előfordultak, más eszten­dőben a talajvízszintből a kapilláris vízemelés foly­tán a növények a kezdeti vízigényüket optimálisan kielégítették. Az öntözés megkezdése általában — 5

Next

/
Thumbnails
Contents