Bocz Ernő: Az idényen kívüli öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978)
Melléklet
Melléklet DEBRECENI AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM MEZÖGAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEMI KAR NÖVÉNYTERMESZTÉSTANI TANSZÉK 6. AZ ORSZÁGOS VÍZELLÁTÓT!SÁGI ÉS ÖNTÖZÉSI JELZÉS Hazánk mezőgazdasága is — a növénytermesztés fejlettebb feltételeinek köszönhetően — az elmúlt évtizedben nagy és biztonságos terméseket tudott elérni. Az időjárásunkon azonban nem bírunk teljesen úrrá lenni. Nagy valószínűséggel, kb. 10 évenként egy-egy olyan száraz év fordul elő, amelynek termékcsökkentő hatását csak öntözéssel lehet ellensúlyozni. Sokat vitatták és vitatják a hazai öntözés szükségességét. Az idei év és az ehhez hasonló aszályos esztendők terméskieséseiből, továbbá, az állat- tenyésztés, valamint az egész ország gazdálkodására gyakorolt befolyásból könnyen következtethetünk az öntözésünk fejlesztésének szükségességére. A hazai szakirodalmunkban jól ismert az 1863-as szárazság, amely akkor még országos éhínséget okozott. Azóta ehhez hasonló, vagy ezt meghaladó szárazság többször előfordult, így legutóbb 1935— 1952-, 1962-, 1968-ban. A kirívó aszályos évek csapása különösen akkor volt nagy, amikor az előző év is száraz volt. Nagy szerencsénk, az idén, hogy az előző év csapadékos volt. Az utóbbi három évben a talajok nedvességkészletének fokozatos fel- töltődése volt folyamatban, amelyet már korán tavasszal, jeleztünk. Átlagos csapadék mellett a talajok nagyobb termékenysége várható lett volna. Egyébként ezzel magyarázható, hogy az idei országos búzatermésátlag a tavalyit meghaladja. A talajok kedvezőbb vízfeltöltöttsége esetében a búzatermés feltétele május végével kialakult. Kivételt képeznek természetesen a szélsőséges talajok. A június elején kiadott vízellátottsági jelzésünkben lezártuk a kalászosok vízellátottságát. A térségek többségében a kalászosok vízellátottsága —100 alatt, illetve —100 körül volt, és csak kb. 30%-án volt nagyobb. (—200) vízellátottsági hiány. A szárazabb térségekben, de különösen a sekélyebb, rossz vízgazdálkodású talajokon volt nagyobb a terméskiesés és a megszorulás. Máshol a kedvezőbb terméshez az is hozzájárult, hogy az elmúlt csapadékos évhez képest az idei szárazság kevésbé kedvezett a gombás megbetegedésnek. Az idei szárazság azonban felmérhetetlen károkat okozott a zöldségnövényekben, a kukorica, a burgonya állományában. Viszonylag jobban tűrte a szárazságot a cukorrépa, a napraforgó és a szója, amennyiben a talajok nem voltak szélsőségesen rossz vízgazdálkodásúak. Az évelő pillangósok első kaszálása országos átlagban jó termést adott, de a második kaszálás termése visszaesett, és a szárazság bekövetkeztével a fejlődése szinte teljesen leállt, A terméskiesést valamelyest pótolja a betakarított takarmány kiemelkedően jó minősége. Az idei aszály — a kukoricaterület nagysága miatt is — országosan a legnagyobb kiesést a kukoricában okozza. A kb. 6 hétig tartó csapadék nélküli 20—30 fokos meleget legkevésbé a kukorica bírta. Különösen akkor vált katasztrofálissá a helyzet, amikor június végétől kezdve az éjszakák kevésbé hűltek le, és a talaj felső rétegének vízkészletei csökkentek, s ezáltal a kukorica számára megélhetést jelentő elegendő páralecsapódás is elmaradt. A sekélyebb, rosszabb vízgazdálkodású területeken a teljes kipusztulás mellett olyan alacsony szárú maradt a kukorica, hogy az csőképzésre képtelen. Még a legjobb vízgazdálkodású talajokon is a kukorica szármagassága fele, egyharmada a szokásosnak. Az utóbbi időszak csapadéka és hűvösebb időjárása az állomány nagy részét regenerálta, de a kukorica kis testömegéből származóan az állomány terméspotenciálja is jelentősen csökkent. Mindazokban az üzemekben, ahol öntözési lehetőség van, a vízhiányt pótoljuk, hogy a kukorica termésképző potenciálját magas szinten tartsuk. Az idei év újból felhívja a figyelmet a kukorica és a napraforgó állománysűrűségének a helyes megállapítására. A kb. 10 évenként előforduló szélsőségesen száraz év módosító hatását nem tudjuk, de nem is szabad számításba venni. Az optimális tőszám megállapításának mérlegelésénél a fajta sajátosságán kívül a tábla vízgazdálkodását, az elő- vetemény hatását, az előző évi vízellátottságot stb. vegyük figyelembe. Az idén a legnagyobb visszaesést a nagyobb állománysűrűségű silókukoricatáblákban tapasztaljuk. Az időjárásunknak hűvösebbre, csapadékosabbra fordulásával eldőlt, hogy melyik kukorica-, napraforgótábla növényállománya tudott olyan mértékben regenerálódni, hogy az termésképzésre képes. A silózásra váró táblák betakarításával mindazokon a területeken ne siessünk, ahol a vegetatív gyarapodás még várható.
