Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - IX. A két világháború között épült vízművek
A két világháború között épült vízművek és költséges volt, így aztán nem csoda, hogy az itteniek gödrökben és ciszternákban az esővizet is gyűjtötték. A város alsó részében élők tehát sokkal könnyebben juthattak a vízhez, de ebben sem volt sok köszönet, mert csatornázás híján a víz gyakran fertőzött volt. Egyedül a Várhegy és a prímási (valamint káptalani) épületek voltak vízvezetékkel egybekötöttek, amely vezeték a hőforrás korlátozott meny- nyiségű vizét használta. Amikor az egységes vízhálózatot tervezték, a szükséges igényt a következő módon számították ki. Alapul a legutóbbi (1900. évi) népszámlálás adatait vették. Megállapították az elmúlt 10 esztendő szaporodási rátáját, s ennek alapján a harminc év múltán várható lakosságszámot. Mivel Esztergomban jelentős számú helyőrség is tanyázott, ezt a létszámot is figyelembe vették. A lakosonkénti egynapi vízigényt 100 literre vették, s ezen adatok alapján számították ki a napi 2000 köbméteres fogyasztást. A műszaki megoldások részleteire és azok költségeire itt nem érdemes kitérni, mindössze arra, hogy a terv készítője, Varga József magánmérnök a 670.000 korona beruházási költséggel létesítendő vízvezeték üzemének rentabilitását évi bruttó 50.000 korona bevétele mellett látta elérhetőnek. Javaslata szerint a bevétel biztosítása érdekében a városnak vízvezetéki szabályrendeletet kell kibocsátani, amelyben kimondják, hogy mindenki köteles vízhasználati díjat fizetni, s ezeket a város közadók módjára közigazgatási úton szedi be. A vízhasználati díjat persze nem a lakosok, hanem a lakások, ill. helyiségek után állapítanák meg. Ez egyfajta átalánydíjas megoldást feltételezett, amely ugyanakkor nem jelenthette gátját az ilyen esetben óhatatlanul fellépő vízpazarlásnak. A terv elkészítőjének e kérdésben kifejtett gondolatmenete mai szemmel is igen tanulságos, ezért érdemes kicsit elidőzni az általa leírtaknál.57 Abban a korban nem kötelező, inkább ajánlott volt a vízvezeték leágazásokra vízmérőt szerelni. Ebben a kérdésAz esztergomi vízmű régi szivattyútelepe és lakóháza ben általában az adott város köztestületének állásfoglalása volt a döntő, amelyet a vízvezetéki szabályrendeletben rögzítettek. Varga József tanulmányában sorra vette azokat az érveket, amelyek a vízmérők telepítése ellen szóltak. Elvi álláspontja az volt, hogy a vízmérés ellentmond annak a közegészségügyi és kulturális hivatásnak, amelyet a városi vízvezeték hivatott teljesíteni. A közegészségügyi szempontok ugyanis a tiszta víz bőséges használatát kívánják, míg a vízmérő a közegészségügy rovására korlátozza a fogyasztást. További hátránya a vízmérés bevezetésének, hogy a mérők telepítése drága és a szegényebb néprétegekre nagy anyagi terheket ró, amelyeket azután az érintettek a fogyasztás drasztikus visszafogásával akarnak majd kigazdálkodni. Tehát éppen a legrászorultabbak egészségügyi viszonyaiban következik be romlás a káros takarékoskodás következtében. Mindezekkel szemben viszont azok az érvek is valós alapokon nyugosznak, amelyek szerint a víz mérése nélkül a pazarlás mértéktelenné válhat. Ilyen körülmények között a lakosság nem érdekelt abban, hogy meghibásodott vízvezetéki berendezéseit megjavíttassa, inkább hagyja a vizet a rosszul záró csapokon és vezetékeken elfolyni. Az ilyen értelemben felelőtlen magatartást a város csatornázottsága még fokozhatja is. Az is túlzott, vagy legalábbis nem várt fogyasztást eredményezhet, ha egyik-másik épületben olyan ipari tevékenységbe kezdenek, amely magas vízfogyasztással jár. Ez esetben - ha vízmérés nem történik - a város műszaki hivatala számára semmiféle támpont nem létezik, amely lehetővé tenné az átalánydíj megállapítását. Mindezeket figyelembe véve Varga a vízmérők fakultatív bevezetését tartotta követendő célnak. Azokban az épületekben, ahol csak egy vízcsap van, ott nem célszerű vízórát felszerelni Ott azonban - tehát nagyobb, komfortosabb épületnél (lakásoknál), ahol korszerű WC-k, fürdőszobák, öntözésre berendezett kertek vannak, vagy vízfogyasztásra berendezett ipari telepek találhatók - mindenképpen szükségesnek látta a vízfogyasztás mérését. A nem mindenkire kötelező vízmérést egyébként Varga azzal is indokolta, hogy Esztergomban számottevő csatornázás nincs, így a vizet pazarlók jórészt maguknak okoznának kellemetlenséget. Rendkívül lassan jutott el a város vízellátása a megvalósításig annak ellenére, hogy Varga József a vízvezeték és csatornázás terveinek elkészítésére vonatkozó, 1903-ban kelt beadványában az előmunkálatokat saját költségére vállalta, és kifizetésüket csak abban az esetben kérte, ha az általa tervezett közművek megvalósulnának. Már 1887-ben készült geológiai tanulmány, mely az esztergomi, Dunától független kútvizekkel foglalkozott. Ezeknek felhasználását azonban Varga minőségi okokból kizárta. A Duna parton létesülő vízbázis az ő ajánlatában szerepelt elő73
