Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Fejér László, dr. Filotás Ildikó, dr. Juhász József, dr. Öllős Géza: Vízellátás kezdetei Magyarországon - IV. A középkori közkutakról a vezetékes vízművekig - fejezetek a magyarországi vízellátás 18-19. századi történetéből
A középkori közkutakról a vezetékes vízművekig. A hódmezővásárhelyi artézi kút 1876-tól Zsigmondy Béla vezetésével sikeresen működött a cég, s az Alföldön több artézi kút készült tevékeny ségük keretében. Ezt követően, 1882-1892 között még 31 vízfeltáró fúrást fejeztek be eredménnyel. Ezek közül leginkább említésre méltóak az alábbiak: Szabadka (MÁV állomás), Herkules-fürdő, Félix-fürdő, Hódmezővásárhely (Nagy András János-féle kút), Szentes (városi közkút), Püspökladány (a MÁV állomás második kútja), Arad (városi közkút), Szeged (városi közkút és a MÁV-állomás kútja), Szarvas (Piac téri kút), Kisújszállás, Törökszentmiklós, Lajosmizse, Örkény. A felsorolásban külön ki kell emelni a második hódmezővásárhelyi kutat,6 amelynek költségeit a közjó érdekében a módos parasztpolgár, Nagy András János és neje, Mucsi Mária vállalták magukra. Nemes gesztusukról tanúskodik a kúton elhelyezett emléktábla is. Feltétlenül említésre érdemes az 1886-ban fúrt artézi kút, mely a püspökladányi vasútállomás vízellátására készült. A Zsigmondy Béla készítette 227,4 méteres mélyfúrás 414,7 m-Vnap, 22,4°C vizet adott 3 m-rel terepszint felett. A vízzel együtt 43 mVnap metángáz is feltört. A száz évvel később oly sok problémát, sőt halálos balesetet is okozó gáztartalom akkor ott szenzáció volt. A MÁV Igazgatóság a gázt a pályaudvar világítására használta fel. Az 1880-as évek végén már több kútfúró vállalkozó foglalkozott mélyfúrással és az aránylag kis mélységben elérhető artézi vizet számos helyen hozták felszínre. 1888 végén Zsigmondy Béla Debrecen városával is megállapodott egy ún. pozitív artézi kút fúrásáról, de hiába fúrt le 837 méter mélységig, a víz tükre 3,6 méternyire a felszín alatt maradt. Ilyen értelemben a debreceni fúrás nem érte el célját, tudományos tekintetben mégis egyedülálló volt, mert ebben a korban ez volt a legmélyebb alföldi fúrás, amely számos - az Alföld kőzetviszonyival kapcsolatos - geológiai kérdésre választ adott. Zsigmondy Vilmos 1888-ban bekövetkezett halála után a Zsigmondy cég tovább működött az artézi kutak fúrása terén. Az általa követett módszer térhódításait mi sem bizonyította jobban, mint az a tény, hogy az 1873-as emlékiratát követő másfél évtized alatt, az Alföld közepén összesen 56 artézi kút készült. Ebben az időben gomba módra szaporodtak a kútfúró vállalkozások. Számos fúrómester a Zsigmondy-cégnél tanulta meg a szakma fogásait. Az 1890-es évektől kezdve az artézi kútfúrás az Alföld némely részén valóságos mánia lett.7 A szakszerűen dolgozó mestereken kívül boldog-boldogtalan, teljesen képzetlen emberek fúrtak jól-rosszul, minden rendszer nélkül, mivel szinte minden nagygazda saját kutat akart az udvarán látni, melynek vize azután érdemi felhasználás nélkül folyt el. A vázolt állapot alapvetően jellemezte a kifejezetten magánipari tevékenységét jelentő kútfúrást. A vállalkozó legfeljebb saját kockázatának csökkentésére alkalmazott szakembert (a dologhoz igazán értő geológus alig volt!), és feltárási eredményeit szigorúan üzleti titokként kezelte és hasznosította. A feltárásokra jellemző helyzet csak a trianoni döntés után változott jelentősen.8 A vízellátás tudományos oktatásának kezdetei Magyarországon A települések vízellátási gondjaival a delejtűs papon és a képzett geológus-bányamérnökön kívül még sokan foglalkoztak, ám meg kell állapítani, hogy mérnökeink nem túl sok útravalót kaptak e téren a hazai mérnökképzés fellegvárában, a pesti műegyetemen. A legelső magyar nyelvű vízépítéstani jegyzet, Petzelt József professzor Vízmoztan c. tankönyve.9 A vízhaszonépítészet címszó alatt röviden foglalkozik az "Esővíztartók, ...utcavíz, szemét és házivíznek vezetése, ganaj el- lísztatására szolgáló csatornák..." kérdéskörével. Ha azonban a vízkitermelés és vízvezetés tudományának hazai gyökereit akarjuk felkutatni, akkor nem a pesti műegyetemen kell vizsgálódásainkat elindítani. Egy ősi mesterség vívott mindig nagy küzdelmet a talajban és kőzetekben tárolt vizekkel, s ez a bányászat volt. A mély- művelésű bányák egyik réme volt ugyanis a bányavíz, amit gravitációsan, vagy aknán keresztül a felszínre emelve el kellett távolítani. A nagyon egyszerű körülmények között dolgozó bányamérnökök egyik igen fontos feladata volt: a kiemelendő bányavíz mennyiségét a lehető legkevesebbre
