Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően 3500 mVnap többlet mennyiséghez jutott. A helyi víztermelő telepek tartalékba kerültek, új 2 x .000 rrú-es magaslati tárolómedence épült és tovább fejlesztették a város elosztóhálózatát, melynek hosszúsága meghaladja a 60 km-t. Nagyatád A korábban ásott kutakból ellátott lakosság számára 1962- ben épült meg a közüzemű vízmű. Kezdetben négy mélyfúrású kút létesült, melyek számát kompresszoros felújítással, melléfúrással és újabbak létesítésével 8-ra növelték. A kutak vize vasat, mangánt és nem nagy mennyiségben metángázt tartalmaz, ezért a felhasználás előtt vízkezelésre van szükség. A kutak közös gyűjtővezetéken keresztül a vas és mangántalanítóra emelik a nyersvizet. A Fermasicc típusú szűrőberendezés tisztítja meg a vizet ká- lium-permanganát adagolással. A gáztalanítás a vasta- lanítással együtt történik, a vízben lévő gáz a technológiai levegővel együtt a szűrőből az épületen kívülre vezetett áll- ványcsövön keresztül távozik. A szűrt vizet a vízmű telepi 500 m3-es vasbeton medence gyűjti össze, mely az átemelő gépház szívómedencéje. Ebből nyomják a szivattyúk a tisztított vizet a hálózatba és a városi 1500 m3-es vasbeton víztoronyba. A vízmű 6000 m3/nap kapacitását a vízkezelő berendezés teljesítőképessége szabja meg. A városi vízműhöz csatlakozva két szomszédos településen is kiépült a vezetékes vízellátás rendszere, a csőhálózat hossza a fővezetékkel és a községeket ellátó vezetékekkel együtt kb. 65 km, mely kb. 14 ezer főt lát el. Csurgó A gazdag történelmi múlttal és kulturális emlékekkel rendelkező, hajdan élénk ipari település közműves ivóvízellátásának kiépítése 1968-ban kezdődött el 1 db mélyfúrású kút és a központ két utcáját ellátó hálózat létesítésével. A második kutat 1969-ben fúrták, az elosztóhálózat azonban csak lassú ütemben bővült. Az 500 m3-es vasbeton víztornyot 1975-ben építették meg. A vízigények növekedése 1980-81-ben újabb két kút fúrását és bekapcsolását tette szükségessé. A városban 2-2 kutat hasznosítva két vízmű telep üzemel. Mindkét telepen vastalanító működik. A korábban épült kutak vizét az 1989-ben üzembe helyezett Termasicc típusú 1000 m3/nap kapacitású vastalanítóval tisztítják; a szűrt víz 100 m3-es medencéből átemeléssel kerül a hálózatba. A másik vízmű telepen termelt vizet a kutak szivattyúi a nyomás alatti vastalanító berendezésen és az, NA 200-as vezetéken keresztül közvetlenül nyomják a víztoronyba. A város ágvezetékes hálózatát folyamatosan körvezetékké alakították át és 7,5 km-es, NA 150-es vezetékkel a vízműhöz kapcsolták a szomszédos Szenta községet. Barcs vízmüvének kiépítése A Dráva parti város vízmüvét 1964-ben helyezték üzembe. Az akkor fúrt 3 db kutat az 1970-es években további 2 kút- tal bővítették és az 1990-es években melléfúrással újították fel. A vízmű telepen 5 mélyfúrású kút üzemel, melyek búvárszivattyúi Vattentechnik technológiával működő vas- mangántalanító szűrőkre, illetve azokon keresztül térszíni medencékbe (200 m3 + 500 m3) továbbítják a termelt vizet. A vas és mangán eltávolításához szükséges oxidációt káli- um-permanganát oldat nyersvízhez való adagolásával biztosítják. A szűrőtelep kapacitása - mely a vízmű teljesítő képességét is meghatározza - 4750 m3/nap. A vízmű telepi medencékbe felső elosztással permetezéssel történik a víz bevezetése, mely a viszonylag alacsony gáztartalom eltávolítását segíti. A medencékből centrifugál szivattyúk nyomják a vizet a város és a két csatolt község hálózatába, illetve a városban az 1970-es években épült 500 m3-es vasbeton víztoronyba. Az ac. és KM-PVC anyagú vezetékhálózat hossza 58 km. Nagykanizsa Az 1960-as években a vízmüvet, helyesebben az elosztóhálózatot több ütemben bővítették. A helyi vízbázis fejlesztésére azonban nem kerülhetett sor, mert a hidrogeológiai adottságok nem tették lehetővé nagyobb mennyiségű vízkészlet feltárását. A város nagyobb mértékű fejlődése következtében megjelenő vízigények kielégítésére a Zala megyei Tanács 1968-ban döntött Nagykanizsa vízellátása érdekében a Mura folyó menti vízbázis kialakításáról és az onnan való távvezeték kiépítéséről. A MÉLYÉPTERV és FTV tervei szerint a beruházás két ütemben valósult meg. Az első ütemben, 1972- ben Molnári község határában 10 db cső-kutat fúrtak. Elkészült a vastalanító első lépcsője, megépítették a vízmű telep és Nagykanizsa között a 20 km hosszú, NA 500-as távvezetéket, mely akkor 6000 m3/nap vizet szállított a város részére. 1975-ben a vízbázis egy csápos kúttal, a vízkezelő mű további szűrőegységekkel, a kapacitás 10 ezer m3/nap-vei bővült. 1976-78 között 8 községet kapcsoltak a murai vízműhöz, illetve a távvezetékhez. A második ütemben épült 18 km hosszú, NA 600-as, az előbbitől eltérő nyomvonalú távvezetéket 1984-ben helyezték üzembe. Ugyancsak ekkor készült el Szepetnek község határában az 5000 m3 térfogatú tároló medence. A második távvezetékkel, valamint az 1979-ben fúrt két nagyátmérőjű kúttal és az 1983-ban létesített újabb csápos-kúttal, továbbá a víztisztító telep bővítésével a murai vízmű kapacitása 22- 25 ezer m3/nap-vel növekedett. A két ütemben kiépült 40 ezer m3/nap kapacitású rendszer 198
