Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően Székesfehérvár vízmüvének fejlesztése A második világháborúban súlyos károkat szenvedett város fejlődése csak az 1950-es évek elején indult meg nagyobb lendülettel. A vízigények növekedése is ennek megfelelő volt, így már az évtized közepén a kielégítő vízszolgáltatás gondot jelentett annak ellenére, hogy a sóstói vízmű telepen 2 új kutat fúrtak. Lényeges javulást hozott a Csőri karsztvíz-bázis bekapcsolása, melyet már korábban elkezdtek építeni. Ez akkor 10 ezer m3/nap vizet szolgáltatott a 13 km hosszú, NA 400-as távvezetéken keresztül. A térségben megindult bányaművelés következtében 1956- ban már csak 7500 m3/nap volt a kivehető vízmennyiség, 1962-re pedig a forrás szabad kifolyása végleg megszűnt. Az ezt követő években a Csőri vízbázison a védterület közepén 3,6 méter átmérőjű először 22, majd 36 méterre mélyített karszt akna készült, hogy az akkor már ipari vizet szolgáltató Rákhegyi Vízmű tisztítás utáni ivóvízként való hasznosítása kiépítéséig az igényeket - legalább részben - fedezze. A karsztaknából való kiemelés azonban nem lépte túl a 3500 m3/nap hozamot, majd 1980-ban vízadó képessége megszűnt. A város ellátásában a jelentős javulást a Kincsesbánya körA székesfehérvári víztorony nyéki bauxitbányák víztelenítése során kiemelt vizeknek Székesfehérvárra való vezetése, azok fogadására létesített Hármashídi Vízmű kiépítése hozta meg. A bányaművelésnél felszínre juttatott vizet 1960-tól hasznosították Székesfehérváron, először ipari vízként. A kiemelt víz egy felhagyott halastóba került, ahol 1-1,5 nap tartózkodási idő alatt abból a bauxitiszap nagy része kiülepedett. Ebből az előülepítő tóból - a később I. gravitációs vezetéknek nevezett - kb. 13 km hosszú, NA 600-as pörgetett betoncsőből épült vezetéken jutott a víz Székesfehérvár északi részén, a 8-as főközlekedési út melletti Hármashídi Vízmű telep 2 x 200 m3-es medencéjébe. Innen szivattyútelep a hozzá kapcsolódó nyomóvezetéken keresztül továbbította azt a Könnyűfémmű, a Videoton és a Szabad Elet TSz részére, valamint az ellennyomást és tűzi-víz tartalékot biztosító Öreg-hegyen épített 2000 m3-es medencébe. Az 1960- 1964 között a Könnyűfémmű által üzemeltetett ipari vízmű 14 ezer m3/nap kapacitással dolgozott. K1965-ben elkészült a Hármashídi Vízmű tisztító berendezése. Az addig csak ipari célra használt vizet szűréssel ivóvíz minőségűre tisztították. A vízmű telepre érkező, előklórozott vizet alacsony nyomású szivattyúkkal 10 db kétrétegű zárt szűrőkre emelték, a szűrt víz 2 x 500 m3-es tisztavíz medencébe jutott. A medencékből nagynyomású szivaty- tyúk az akkor megépített, NA 400-as főnyomó vezetékkel látták el a városi hálózaton keresztül a fogyasztókat és az ugyancsak 1965-ben üzembe helyezett Öreghegyi 2 x 1600 m3 tárolómedencét. A tisztító telep tervezésekor (1958- 1960.) a bányavíz minősége vas, mangán és lebegőanyag tekintetében kedvezőtlenebb volt, mint később. A kezelőmű elkészültekor a víz vas tatalma csak 0,1-0,15 mg/1 volt, így a gyorsszűrőket inkább a 8-15 mg/1 lebegőanyag eltávolítá186
