Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően kedvezőbb helyre került a víztorony. Az Erzsébet ligeti torony végleges hálózatra kapcsolása csak 1965. nyarán történt meg, miután elkészült az 500 mm átmérőjű főnyomócsőnek utolsó szakasza is. Tartályának térfogata 2000 m3-es. Sajnos a Révfalúi toronnyal hidrauli- kailag nem tudott együtt működni, így a régi torony kiiktatásra került. Ekkor már folyamatban volt a VIZITERV-nél a város ivóvíz-fejlesztési programjának tervezése. Ennek lényege, hogy a révfalui vízmű mintegy 40 000 m3/d -ra fejlesztendő vastalanítással, és a várost nyugatról megkerülő un. nyugati főnyomócsővel együtt. A következő lépés pedig a Nagy-Duna mellett létesítendő parti szűrésű vízmű, (Szőgyei Vízmű), és az onnét induló keleti főnyomó vezeték. Ekorra világossá vált, hogy a Révfalu Vízmű műszaki és gazdasági okokból nem fejleszthető tovább. Az újabb vízmű létesítésének előtanulmányait a Földmérő és Talaj- vizsgáló Iroda végezte 1954-1956-ban. A terv Kisbajcs és Szőgye község környékét javasolta, ahol a Nagy-Duna árvédelmi töltésének közelében telepítendő parti szűrésű kutak építésével látta megoldhatónak a kérdést. Az általában téli időszakban fellépő vízhiányok kivédésére az ipartelepek korábban felhagyott artézi kútjait is a vízellátásba kapcsolták és a kiskúti vízmű telepen újabb artézi kutat építettek. Az 1960-as években a hálózati nyomásviszonyok javítása céljából több néhány km hosszú városrészi, NA 300-as gerincvezeték épült. A révfalui vízmű telepen épített vas- és mangántalanító berendezést 1952-ben helyezték üzembe 15 ezer m3/nap kapacitással, majd 1962-ben további két szűrőtartály felszerelésével ez 18 ezer m3/nap-re növekedett. Bár a város vízigénye az 1950-es években csak szerény mértékben emelkedett, mégis rendszeresen szükség volt újabb kutak fúrására, mivel az alacsony Duna vízellátásnál a termelés nagyon lecsökkent, másrészt a kutak szűrője körül vasvegyület kiválása, az ún. okkeresedés növeli a kút szűrővázának ellenállását, csökkenti azok hozamát.145 Az új kutak szivornyá- val kapcsolódtak a gyűjtőkúthoz. A kutak szivattyús üzemeltetésére csak az 1960-as évek elején tért át a vízmű egy újabb kúttelep létesítésekor. A hálózati nyomás emelésének és a bővülő városrészek vízigényének fedezésére újabb 5,4 km hosszú, NA 500-as fővezeték épült. Ennek kezdeti szakaszán a vízmű telep és a Duna híd között az egyik régi, NA 300-as fővezetéket meg kellett szüntetni, mert ennek helyére került az új öv. fővezeték, melynek első 2 km-es szakaszát az akkori ólomhiányos időszakban faékes tömítéssel kellett építeni. 1954. júliusában a Szigetközi árvíz, mely a város Révfalu kerületét is elöntötte, katasztrofális állapotokat okozott a révfalui vízmű telepen. A magasnyomású gépház, a vasta- lanító csőpincéje víz alá került, a felhajtó erő miatt megemelkedett kútaknáknál a szivornyavezetékek eltörtek. A város vízellátását a gyűjtőkút tetejére szerelt szivattyúkkal tudták biztosítani a járvány elkerülése érdekében túlklórozott vízzel. Az ötvenes években, a MÉLYÉPTERV által készített tervek alapján, a révfalui vízmű és az Erzsébet ligetben felépíteni szándékozott új víztorony közötti 500 mm átmérőjű főnyomócső-vezeték fektetését is elkezdték, így végre hidraulikailag A révfalui vízmű
