Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően a növekvő vízigényeket kielégíteni. Az 1962-1966 között kiépített Öthalmi úti III. számú vízmű telep 7 kútcsoportból 20 ezer m3/nap vízmennyiséget juttat a városba gerincvezetéken keresztül. Az új vízmű üzembe helyezése lehetővé tette a külső városrészekben lévő kisnyomású artézi kutas rendszer megszüntetését és a nagynyomású szolgáltatás e városrészekre való kiterjesztését. A lakótelepek építése, az igények növekedése tovább folytatódott. így került sor az V. számú vízmű telep kiépítéséMegérkezik a víz Dorozsmára re 1967-1971-es évek között. A két ütemben készített vízmű 14 db kútja a Fonógyári út mentén létesített gépházon és az ehhez kapcsolódó gerincvezetéken keresztül 16.800 m3/nap vizet ad a városnak, a Dorozsmai úti ipari üzemeknek és a rendszerhez kapcsolt Kiskundorozsma településnek. A vízmű telepen 1978-ban épített 2500 m3-es térszíni tároló a kutak gazdaságos kihasználását, a csúcsidőszaki többlet átemelést teszi lehetővé. 1973-77 között épült meg a Tompái kapu mentén 20 ezer m3/nap kapacitással a IV. számú vízmű telep, melyet 15 kút táplál. Kiépítését elsősorban a szegedi élelmiszeripari üzemek igényének kielégítése indokolta. Az 1970-es években épült lakótelepek magas házainak ellátása elvi és gyakorlati állásfoglalást kívánt meg a vízellátás tervezőitől. Síkvidéki városban a nyomásszint víztorony építésével biztosítható, a magas szintű tárolás azonban az alsóbb szintek ellátása szempontjából felesleges túlnyomást, energia felhasználást jelent. A megoldást a magas házakkal épített városrészekben a kétzónás ellátás és a két tárolótérrel (alsó-felső) készült víztornyok jelentették. Ilyen kialakítású víztornyok épültek 1971-ben a Tarján városrészben és 1974-ben Újszegeden, mindkettő 1500 + 800 m3-es tároló térfogattal. 1959-től kezdődően az elosztóhálózat fejlesztése, a régi elavult, szűk keresztmetszetű csővezeték rekonstrukciója, nagyobb átmérőjű vezetékek építése, az új lakótelepek bekapcsolása folyamatosan történt és kialakult a 640 km-es hálózat. Szeged térsége alatti víztároló rétegek nyomása a fokozott víztermelés miatt állandó jellegű csökkenő tendenciát mutatott, az utánpótlás nem fedezte a kitermelést. Meg kellett változtatni a víztermelés módját, a gravitációs víznyerésről a szivattyűs kivételre tértek át. A kutakba 13-15 méter mélységbe búvárszivattyúkat helyeztek el. Ezzel a víztermelést szinten tudták tartani, illetve kis mértékben fokozták úgy, hogy a kutakra nézve ez káros hatással ne járjon. Az új üzemmódra való áttérést fokozatosan hajtották végre, 1980- ban már 70 kút működött búvárszivattyús vízkivétellel. Az igények további emelkedése miatt szükségessé vált Szeged távlati vízbeszerzési koncepciójának kialakítása. A város területén lévő kúttelepek fokozott kihasználása miatt (1978 nyarán 70 ezer m3/nap) a kutak nyugalmi vízszintje és vízhozama csökkent. A város távlati vízellátására a VIZITERV készített tanulmánytervet. Ez három változatot tartalmazott: nagyobb távolságban telepített mélyfúrású kúttelepek, vízművek létesítését, parti szűrésű vízmű kialakítását bizonytalan eredménnyel a Tisza, biztosabb, de 100 km-es távvezeték építését is kívánó megoldással a Duna partján; felszíni vízmű építését a várostól északra. A tanulmány mindenképpen szükségesnek tartotta a városi kutak vízkivételének jelentős mértékű visszafejlesztését a készletfogyasztás csökkentése érdekében. Szeged távlati vízellátását is biztosító Északi Vízmű kiépítése 1979-ben kezdődött meg a várostól 15 km-re, az algyői olajmezőtől északra olyan helyen, ahol az első ütemben létesített mélyfúrású (270-560 méter mély) kutak víztermelése szükség esetén a későbbiekben a Tisza Atkái holtága mellé telepített felszíni vízművel bővíthető. A 15 db mélyfúrású kútból termelő 30 ezer m3/nap kapacitású Északi Vízmű üzembe helyezése 1985-ben történt meg. A kutak gyűjtővezetékeken keresztül a 2 x 2500 m3-es medencére dolgoznak, ahonnan a magasnyomású gépház szivattyúi a 13,7 km hosszú, NA 1000 SENTAB vezetéken keresztül nyomják a vizet a városi, NA 600-as körvezetékbe és ezen keresztül a hálózatba. Az új vízmű telep üzembe helyezésével egy időben a város központja alatti víztartó rétegekből táplálkozó 15 kutat kiiktatták a víztermelésből, hogy a fogyó vízkészlet kihasználásának csökkentését érjék el. Az Északi vízmű lehetővé tette az önálló algyői vízmű megszüntetését, és egy új távvezetékkel Algyő rácsatlakoztatását az egységes szegedi hálózatra. Ezáltal Algyőn biztosítható volt a mindenkori korlátlan vételezés és a kiváló vízminőség. 1985-ben helyezték üzembe a 4000 m3-es Rókusi 153
