Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően Szentendrei vízműtelep fogatot. Természetesen az elosztóhálózatot is bővítették. A víztermelő és szolgáltató kapacitás növelésére fordított erőfeszítések ellenére sem volt elegendő a város részére a termelt 6-7 ezer m3/nap vízmennyiség 1960-ban. A vízellátás helyzetének javulása 1965-ben következett be. Az évtized elején épített Dunai Cementmű ellátására készült 1963- ban a parti szűrésű kutakból üzemelő Verőcei Vízmű, mely az átszervezett Duna menti Víz és Csatornamű kezelésébe került, így a termelt víz egy része, később jelentősebb hányada a város ellátását szolgálta. A víztermelő telephez kapcsolódva a városig 2 db NA 300- as távvezeték épült. Ezekhez csatlakozott a város peremén az egyenletes vízelosztást biztosító, NA 400-as körvezeték. Ugyancsak 1965-ben álltak üzembe a várostól északra épült hermányi tároló medencék. (2 x 800 m3 + 2 x 1500 m3) és az átemelő telep. A Verőcei vízmű tette lehetővé a város környéki települések vízhálózatba való bekapcsolását, megteremtve az 1970-es években megkezdett regionális vízellátó rendszer alapját. A későbbiekben ismertetendő regionális vízmű részeként az 1970-es évek közepén épült meg a Duna partján a város déli vízmű telepe, melynek kútjait később gyógyszeripari szennyeződés miatt évekig ki kellett kapcsolni a termelésből. Az eddigi legjelentősebb közvetlen veszélyt okozó szennyeződés a DMRV (a Váci Vízmű) területén következett be, melynek elhárítását döntően az FTV végezte, beleértve a Chinoin területén a szennyezett talajkiemelést, és annak felhagyott bányatérben való elhelyezését is. Lényegében ez volt az első olyan eset, amikor nem a szokásos szerves szennyezők (N03, NH4) megjelenése okozta a problémát. Olyan ipari méreganyag jutott a vízmű-kútjainak vízébe, amelynek következtében - a vízmű teljesítményének drasztikus csökkenése mellett - az is kérdéses maradt, hogy a gyógyszergyári lerakó megszüntetése, a lerakás során szennyeződött talaj cseréje ellenére - a lerakóhely és a vízbázis közötti terület szennyezettsége miatt egyáltalán alkalmassá válhat-e a kúttelep ivóvíztermelésre, és ha igen, milyen beavatkozással és időrátartással. Ez a körülmény is lökést adott ahhoz az elhatározáshoz, hogy a vízbázisok védelmi rendszerét felül kell vizsgálni, és különösen a nem kielégítő természetes védettséggel rendelkező víznyerő területek helyzetét újra kell értékelni. Szentendre vízmüvének fejlesztése A második világháborút követő években 5 kúttal épült és 1949-ben üzembe helyezett ún. északi vízmű 5 ezer m3/nap kapacitása már az ötvenes évek végén elégtelennek bizonyult, különösen a nyári üdülési időszakban. 1968-ban épült meg a három csőkútból üzemelő déli vízmű 2600 m3/nap kapacitással. A város topográfiai adottságai következtében az ellátás rendszere - a zónák sokasága, a különböző térfogatú és szinten elhelyezett medencék és átemelők miatt - komplikált üzemeltetést kívánt meg. A tároló medencék összes térfogata, (1025 m3) ugyancsak kevés volt a biztonságos ellátáshoz. A nyári időszakban rendszeres volt a vízhiány. A vízellátás fejlesztését az 1972-ben megkezdett Duna jobb parti regionális rendszer kiépítésével és fokozatos üzembe állításával Szentendre városban és a környező Duna parti és pilisi településeken együttesen oldották meg. A regionális ellátás kialakítását külön fejezet tárgyalja. Vízvezetékcső áthúzása a Duna alatt Vác és a Szentendrei sziget között, 1981 142
