Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XIX. Új vízművek építése
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően egy gerincvezeték megépítésével a lakossági ellátás szolgálatába állították és megalakult a városi vízmű vállalat. Magyaróvár külterületén az I. világ háború elején épített Lőporgyár és lakótelepe számára 1915-1916-ban épült vízmű. A 10,6 méter mély 5 méter átmérőjű kavicsba süllyesztett fenék-beömlésű akna kutak gyűjtőkúton keresztül a 10 db kétrétegű vas-mangántalanító szűrőkre dolgoztak. A tisztított vizet 4 db 50 m3-es nyomás kiegyenlítő légüstön keresztül továbbították a fogyasztókhoz. Az első világháború alatt kiépített vízmüvet a gyár megszűnése után az 1922-1924-es években üzemen kívül helyezték; a nyomócső hálózatot - 9,2 km-es fővezetéken kívül - felszámolták. Szerencsére az üzemen kívül helyezett vízmű telep használható állapotban maradt meg, így az 1951. évi üzembe helyezés után, az akkor és azt követően épített csőhálózaton keresztül 7500 m3/nap mennyiséget szolgáltatott a 24 ezer lakosú város részére. A vízmű korszerűsítése, fejlesztése a további években történt meg. Az Alföldön, helyesebben Csongrád és Szolnok, részben Bács és Békés megyékben az artézi kutakhoz kapcsolt alacsony nyomású és kis átmérőjű vezetékekkel üzemelő vízelvezető rendszerek üzemeltek. Több városban és községben a lakosság jelentős részét, 70- 90%-át látták el ezzel a módszerrel (pl. Hódmezővásárhely 76%, Kiskundorozsma 91%, Kunszentmárton 95%, Tiszaföldvár 90%, Csongrád 84%, Szentes 70%). Ezekben a városokban nem volt igény a korszerűbb közműves ellátási módra, ott ahol azonban a helyi adottságok nem tették lehetővé a körzeti vízelvezető rendszerek működését, az ásott kutak vizének minősége, mennyisége nem volt megfelelő és a település gazdasági körülményei lehetővé tették az ellátási színvonal javítását, megkezdődött a közműves ivóvízellátás tervezése, kiépítése. A fejlesztés ebben az időszakban a Duna-Tisza közén lévő városokban - Cegléd, Jászberény, Kiskunhalas, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza -indult meg, de hasonló körülmények késztették Mezőtúr vízellátásának kiépítését is. Cegléd Az 1950-es években nem épült új vízmű a városban, csupán az addig egyedi magánvízművek üzemeltetési formája változott meg és így bizonyos beruházásokkal, szervezeti intézkedésekkel a közüzemi szolgáltatás szintjét tudta biztosítani a megalakított Városgazdálkodási Vállalat, legalábbis a város egy részén. Az 1957-es adatok szerint ugyanis az ellátottság aránya 33% volt. Már az 1920-1930-as években az Alföldön kiépített körzeti vízvezetékekhez hasonlóan Cegléden is kisebb, néhány utcára kiterjedő vízvezetékek épültek. Itt azonban a vízellátást nem pozitív artézi kutak segítségével, hanem szivaty- tyús hidroforos kis vízművekkel oldották meg. Ezekből 11 rendszer üzemelt. A megváltozott üzemeltetés tanúja a ma már műemlékként fennmaradt 200 m3-es víztorony. A valóban közüzemű városi vízmű kialakítására csak az 1960-as évek folyamán került sor. Jászberény A helyi újságok arról tudósítottak, hogy a város vízellátása a 19. század közepén az egyébként is kedvezőtlen alföldi helyzethez képest, nagyon szegényes volt. Változást hozott az első 1868-ban fúrt artézi kút, melyet a századfordulóig és azt követően újabb kútfúrások követtek. Ezek a pozitív kutak megfelelő minőségű vizet szolgáltattak. Az 1930-as években a városban 12 db artézi kút és az ezekhez kapcsolódó vezetékeken 19 kifolyó biztosította az ellátást. A középületek házi vízellátó berendezéssel rendelkeztek. A Városi Tanács 1954-ben hozott határozatot a váróMűemlék víztorony, Cegléd 107
