Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XVIII. A vízellátás helyzete és fejlődése a szocialista korszak kezdetétől
Vízellátás fejlődése a második világháborút kővetően energiát, ennek oszlopait a jégtáblák kitörték, így az egyetlen földkábeles betáplálású II. számú kútnak kellett a város egészének vizet szolgáltatni. Félő volt azonban, hogy a vízszint további emelkedésével a csápos kút ablakain betörő víz ezt az egységet is elpusztítja, ekkor határozta el az akkori igazgató, hogy néhány társával együtt befalazzák magukat a csápos kútba és mindaddig emelik az ajtó és ablakok elé homokzsákokból és téglából álló védőfalat, amíg a víz emelkedik. Három napig tartott a védekezés, amikor a Duna alsó szakaszán (Mohácsi sziget) átszakadt a gát és a városnál rohamos apadásnak indult a folyó. így sikerült a vízmű dolgozóinak a kitartásukkal és elszántságukkal biztosítani, hogy a város vízellátásában egy pillanatra sem volt szolgáltatás kiesés. Komló vízellátása A kis bányászközségből rohamosan kifejlesztett új városban, Komlón, az ivóvíz biztosítása nem volt könnyű feladat. Több mint két évtizeden keresztül - 1951-1975 között - folyt a versenyfutás újabb vízbázisok feltárásával, bekapcsolásával a növekvő vízigények biztosítása céljából. A vízmű vállalat a megalakulásakor 1951-ben a Szénbányászati Tröszt által Budafán létesített vízműből 2000 mVnap mennyiséget szolgáltatott a város részére. Ez a mennyiség már akkor sem volt elegendő, ezért Mánfa területén indultak meg az újabb kútfúrások. Az 1950-es évek közepén ezen a területen 12 új kút létesült. Az itt nyert vízmennyiség sem tudta fedezni a fejlődő város igényét. Az egyre fokozódó szükségletet a kutak erőltetett kihasználásával kívánták kielégíteni, mely a vízszint és a vízhozam csökkenését eredményezte. További kútfúrásokkal és a kőlyuki Gyula-forrás bekapcsolásával kívánták utolérni az igényeket, de így sem sikerült állandósítani a napi 5000 m3 víztermelést. Újabb kútfúrások következtek Liget térségében 1957-ben, de ez sem hozta meg a kívánt eredményt. Az 1960-as években Budafa, Mánfa környékén és a ligeti területen 49 kút üzemelt, mégis olyan mértékű volt a vízhiány Komlón, hogy vízkorlátozással napi 2-4 órás övezetenként! ellátást kellett bevezetni. Ez az intézkedés természetesen vízpazarláshoz vezetett. Az évtizedes vízhiányt az Orfű környéki források bekapcsolása szüntette meg. Az ennek érdekében végrehajtott tervezés 1968-ban indult, az üzembe helyezés egyedülálló és költségkímélő módon, a Gyula-forráson keresztül 1975- ben történt meg. Kazincbarcika vízellátása A borsodi bányászközségek vízellátása már a korábbi években is állandó gondot jelentett. 1950-ben újabb vízigényes terület problémáját kellett megoldani. KazincbarcikaBerente térségében. Ekkor kezdődött a kooperációs üzemek: Hőerőmű, Borsodi Koksz-művek, Sajómenti Vegyiművek és Kazincbarcika város építése. Kezdetben a város építéséhez a vizet a Tardona patak, majd egy provizórikus kút szolgáltatta. 1953-ban a Sajó kavicsteraszán megépült a Kazincbarcika Il/a. vízmű telep és megkezdődött az üzemek, valamint a város igényének kielégítésére a borsodsziráki I. telep létesítése a Bódva kavicsteraszán. A város számára jutó 3000 m3/nap mennyiség azonban nem volt elegendő. A térség ipari és lakossági igényeinek kielégítése tette szükségessé a Borsodi Regionális Vízmű kiépítését, mely az 1950-es évek második felében meg is kezdődött. Oroszlány vízellátása Oroszlányban a szénbányászat már 1937-ben megindult, de a fejlődés csak az 1940-es évek végén következett be. Kezdetben a bányászlakások ellátása a bánya víztelenítéséhez kapcsolódott. A felgyorsuló iparfejlesztés, a többszintes új lakótelepek építése 1951-ben szükségessé tette a Bokodi-tó mellett 8 db parti szűrésű kútra alapozott vízmű telep, gerincvezeték és tárolómedence kiépítését. A rendszer az újabb tömbházak folyamatos rákötése miatt nem tudta a növekvő igényeket fedezni, a vízhiány miatt lakótömbönkénti fogyasztási ütemezést vezetett be az akkori üzemeltető, az Oroszlányi Bányák Vegyes Üzeme. Az előbbiekben röviden ismertetett vízművek 1951-1954 között épültek. Közös jellemzőjük volt az időszakos, heoroszlányi vasbeton víztorony 105
