Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
9. Az egykori bécsi Katonai Földrajzi Intézet szintezésének hibaforrásai
' ségével kapcsolódott. A tökéletlen megoldás miatt káros lötyögések és kotyogások keletkezhettek, c) Az egész műszerállvány eléggé gyenge volt, s nem volt kellőleg merev. Ebből is parányi elmozdulások származtak, d) A libella buborékjának nehézkes beállítása igen sok időt vett igénybe. Ennek ellen- súlyozására igyekeztek a léc és a műszer közötti távolságot minél hosszabbra venni. A léctávolság — ahol a terepviszonyok (főként a partmenti növényzet) miatt lehetséges volt — a 80—120 ölet is elérte. Ilyen távolságra a gyenge távcsővel nem lehetett az öles beosztású szintezőléceket leolvasni, ezért mozgatható szintező tárcsákat használtak, s ezek helyzetét a lécen olvasta le a „figuráns inzsellér”. Minden részletes bizonyítás nélkül belátható, hogy ennek a régi vízrajzi szintezésnek eredményei közel sem lehetnek olyan szabatosságúak, hogy fel- használhatók lennének geofizikai jellegű vizsgálatok céljára. Sem a buborék beállítása, sem a tárcsák beintése nem történhetett a ma megkívánt szabatossággal, emellett a mérés egy-egv műszerállásban 25—30 percig is eltartott, ennyi idő alatt pedig a füves ártéren, a nagylombú fűzfák között igen káros és nagymértékű refrakciós jelenségek léptek fel, nem is szólván arról, hogy ilyen lassú és nehézkes szintezési módszer mellett műszer- és kötőpontsüllyedések is igen könnyen bekövetkezhetnek. 2. Az 1921-ben, illetőleg 1950-ben kezdett magyar országos felsőrendű szintezések minőségileg világviszonylatban is a legelsők közé tartoznak. A Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió 1930. évi kongresszusa elnökének megállapítása szerint a magyar országos felsőrendű szintezés szabatosság dolgában akkoriban Európában a legelső helyen állott [1], Ugyanazon nemzetközi tudományos szervezet 1951. évi brüsszeli értekezletére beküldött adatok alapján pedig KulcTcamälii, az Unió főtitkára, hivatalosan közölte, hogy a magyar országos felsőrendű szintezés szabatosság dolgában jelenleg világviszonylatban az első helyen áll [8], Az sem szorul bizonyításra, hogy ezek szerint mind az 1921 és 1944, mind az 1950 és 1957 között végrehajtott, magyar országos felsőrendű szintezésekből származó magassági adatok a szóban forgó geológiai és geofizikai jellegű vizsgálatok céljára nagyon is alkalmasak. 3. Utolsónak hagytuk az egykori bécsi Katonai Földrajzi Intézet, valamint az egykori Vízrajzi Intézet szintezéseinek ebből a szemszögből való értékelését. Nem lehet vitás ugyanis, hogy csakis feltétlenül jó és megbízhatóan szabatos szintezések végeredményéből szabad következtetéseket levonnunk az időközben bekövetkezett szintváltozások nagyságára és okára. Ez a tüzetes vizsgálat annyival inkább indokolt, mivel Gárdonyi Jenő, az országos felsőrendű szintezés néhai vezetője, 1932-ben hivatalosan közzétette a bécsi és az új (1921—1931. évi) magyar országos felsőrendű szintezés közös alappontjainak magassági koordinátái között tapasztalt eltéréseket [9]. Mivel az említett közlés hivatalos kiadványban látott napvilágot, két évtizeden át, Hazay István professzort kivéve, senkiben a legkisebb kétely sem merült fel arra nézve, hogy a Gárdonyi közölte szintkülönbségek esetleg nem is alkalmasak arra, hogy szigorúan geodéziai jellegű vizsgálatokon kívül, egyéb tanulmányok alapjául szolgálhassanak. Éppen ezért, mihelyt Gárdonyi tanulmánya megjelent, azon nyomban megkezdődött a vita e szintkülönbségek okának felderítésére. Gárdonyi [9] a. id. tanulmányának 4. ábrája, majd még inkább az általa szerkesztett „regionális izobázisok” [10] (9.01a és b ábra) a geológus 52
