Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
Bevezetés
Nyelvi tekintetben jellemzője a latin nyelv általános használata. Nemcsak nálunk volt általánosan elterjedt és a hivatalos közéletben kötelező, hanem a körülöttünk levő államokban is. A szomszédos országokban azonban már a XVII. században megindult a hazai anyanyelv használatának követelése. Hozzánk a felvilágosodásnak ez a folyamata csak a XVIII. század második felében ért el [92—93]. Állásvesztés, jogfosztások, börtönben töltött évek, ártatlanul porba hulló fejek teszik emlékezetessé hazánk leghűbb fiainak szívós harcát és meg nem alkuvását azért, hogy a gyűlölt császári abszolutizmussal szemben is a magyar nyelvet Magyarországon jogaiba iktathassák [94]. A magyar nyelv ebben a korban még közkeletű szavakban is szegény (hisz a nyelvújítás előtt vagyunk), műszavaink pedig szinte egyáltalában nincsenek. A XVIII—XIX. század fordulóján még minden hivatalos iratváltás latin nyelvű, s így azokban a mesterszavak is latinok. Am V ay Miklós királyi biztos már a század elején is magyarul levelez a magyar inzsellérekkel, de a műszavakat kénytelen a latinból kölcsönözni. Ugyanezt tapasztaljuk később is, amikor Mária Terézia és II. József korában a német nyelv a hivatalos iratváltásban is nagyrészt kiszorítja a latint. Az alsóbb fokú hivatalok, amelyeket telítettek közepes műveltségű német anyanyelvű hivatalnokokkal, németül fogalmaznak és leveleznek ; ugyanakkor a miniszteriális jellegű hivatalok és szervek, ahova csak magasabb képzettségű egyének kerülhettek be, latinul fogalmazzák rendeleteiket. A magyar származású főurak mellett erőteljesen védik a magyar nyelvet a magyar nemesség erős, csorbítatlan szervei: a vármegyék is. A vármegyei közgyűlési határozatokat magyarul írták ugyanúgy, mint a megyei főjegyzők és a megyei nemesség által választott alispánok felterjesztéseit is. Ezek között számos geodéziai vonatkozású iratot is találunk. Érdekes figyelemmel kísérni e kor ügyiratváltását, amikor is német és latin szövegek váltakoznak egymással. A német nyelv hivatalos használata szükségszerűen magával hozta a német műszavak kialakulását. Legtöbbjük latin gyökből közvetlenül vagy franciás névalak németesítésével képezett forma, de igen sokáig tartották magukat — a francia szakirodalom hatására — a franciából tisztán átvett műszavak is. Egyetlen izzó magyar lélek akad a mérnökök között ebben a korban, aki a Königl. ung. Landes Ober Bau Eirectio-hoz, sőt a Königl. ung. Statthalte- rey-hez is magyar nyelvű felterjesztést, beszámolót, javaslatot merészel küldeni: Huszár Mátyás igazgató mérnök. (Meg is lakolt érte !) Ezeknek az iratoknak, valamint Huszár és beosztott mérnökei egymásközti iratváltásának tanulmányozásával figyelemmel tudjuk kísérni a szintezés magyar műszavainak fokozatos kialakulását. 1843. jan. 7-én jelent meg a Helytartótanácsnak az a rendélete, amely kötelezővé teszi hivatali vonalon is a magyar nyelv használatát [95], Természetesen nem lesz azonnal általános, mert sok az olyan német és horvát anyanyelvű tisztviselő, aki egy szót sem tud magyarul, de a magyar anyanyelvű mérnökök többsége azonnal él jogával. Vásárhelyi Pál ide vonatkozó iratai végig kétnyelvűek. Széchenyi Istvánnal és fölöttes hatóságával általában németül, a Helytartótanáccsal elvétve latinul, beosztott mérnökeivel magyarul érintkezik. Hieronymi Ottó Ferenc — igen értékes és terjedelmes szakmai feljegyzéseiben — szívesebben használta 1843 után is a német szót, Lányi Sámueltől azonban maradt reánk néhány olyan kiváló, magyar nyelvű, terjedelmes jelentés is, amelyekben a magyar műszavak német megfelelőjét zárjelben 52
