Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
8. Szabatos vízrajzi szintezési hálózat fejlesztése a századfordulón
tartalmazta. A szintezési vonalat a térképen piros vonallal fel kellett tüntetni, a jellegzetes töréspontok távolságának feltüntetésével. Szigorú előírás volt, hogy minden leolvasott értéket a mérési jegyzőkönyvbe kellett bevezetni. A helytelen adatokat sem volt szabad radírozással eltüntetni, hanem a helyes értékeket megtartva a többit a jegyzőkönyvben keresztülhúzással kellett törölni, s ezekre a továbbiakban nem volt szabad tekintettel lenni. 8. Az egyhuzamban (?!) végzett naponkénti szintezés .abbahagyásakor — írja Péch — különös gondot fordítunk arra, hogy azt a legutolsó cöveket, amelyen abbahagyjuk a mérést, a szintezés folytatásáig senki se érintse. Az előremenetelt egy jól levert, erős cöveken abba kell hagynunk. Nagyobb bizonyosság kedvéért azonban, amikor újrakezdjük a munkát, nagy gonddal ügyelünk arra, hogy a kötőpontok közötti magasságkülönbségek ugyanazok áz értékek legyenek, mint amit az előző napi szintezésnél nyertünk. Ha nem így volna, szintezéssel meg kell keresnünk a legközelebbi mozdulatlan kötő- pontpárfc, és a munkát onnan kezdve kell folytatnunk. 9. Ha a légrezgés olyan méretűvé válik, hogy a szokásosnál rövidebb léctávolsággal sem lehet 1 mm élességgel megnyugtató pontossággal leolvasni, a szintezést nem szabad folytatni. 10. A szintezést a folyónak mindkét partján, egymástól függetlenül kell végrehajtani. A függetlenség érdekében a folyó két partján két külön mérnöki csoport dolgozzék. 20—30 kilométerenként, de ha szükségesnek látszik, esetleg rövidebb távolságonként is, a két szintezési vonalat — nyílt víz fölötti közvetlen átszintezéssel — összekapcsoljuk egymással. Ilyen módon a személyi és a műszerből származó hibák bizonyos mértékben csökkenthetők. Nem tételezhető fel ugyanis, olvassuk, hogy ilyen különböző körülmények mellett is a hibák következetesen halmozódhassanak. Hibahatárként ezt a képletet hozták javaslatba : h = k : }fm, ahol k = a jobb- és balparti kapcsolódó alappontok tengerszín feletti magassága közötti különbözet mm-ben, m pedig a legelső kiindulóponttól (vagyis a szolnoki, illetőleg a Duna menti szintezés során a rákosrendezői kiindulástól) az éppen szóban forgó átszintezés helyéig számított távolság km-ben. A megengedett hiba (h) értékét a képletből mm-ben nyerjük. Az alapelvekben leszögezték : kívánatos, hogy amennyiben h = ± 3 mm értéket érne el, a szintezést meg kellene ismételni ; a kilométeres középhiba legmagasabb határértékéül ennek ellenére ±5 mm-t engedtek meg. 11. A 20—30 kilométerenkénti átszintezésekkel kialakítandó zárt poh- gonokba minden egyes vízrajzi magassági pontot bele kellett vonni azért, hogy ha valamelyiknek a mérésében hiba volna, a zárás alkalmával kiugorjék. 12. Az alappontok magasságának kiszámítására a következő érdekes javaslattal állanak elő. Mérés közben csakis a kötőpontok közötti magasságkülönbséget kell kiszámítani. A tengerszínfeletti magasságok kiszámítására csak a kis poligon- zárlatok képzése után kerül sor. A magasságokat nem az „oda” és „vissza” szintezés eredményeinek középértékéből kell kiszámítani, hanem külön-külön lesz célszerű számítani a magasságokat az I. és II. mérés eredményéből. E számítás alkalmával még a folyón való átszintezés eredményeitől is el kell tekinteni. Ezek szerint tehát a pont magasságára vonatkozó érték az I. és II. mérés eredményéből alappontonként teljesen függetlenül alakul ki. 482
