Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
7. Az egykori bécsi Katonai Földrajzi Intézet szabatos szintezésének kritikai ismertetése
Ami a fő alappontok kiképzését illeti, egységes alapelvek szerint és egységes kivitelben készültek. Az elgondolás abban az időben az volt, hogy igyekeztek mind a tektonikai erők, mind az atmoszferiliák szempontjából időtálló kőzeteket kikeresni. Elsősorban felszínen levő gránit alapzatú hegységekben kutattak fel olyan repedésmentes helyeket, ahol nagyobb sík felület állott rendelkezésre az észlelés végrehajtásához, emellett a sziklákon eleve lehetőség kínálkozott egy kb. egy négyzetdeciméteres vízszintes felületnek csiszolással való előállítására. Ezt a felületet úgy képezték ki, hogy környezeténél néhány cm-rel vagy alacsonyabb, vagy magasabb legyen. Vöröstorony (Turnu Ro§iu) csiszolt felülete pl. 128 cm2 nagyságú és 1 cm-rel magasabb, Terebesen (Trebusán) pedig a 15 x18 cm-es csiszolt felület már eredetileg is 1 cm-rel alacsonyabb volt környezeténél [58], Ami N a d a p kiképzési módját illeti, érdekes, hogy már maga az eredeti hivatalos közlemény sem beszél tökéletesen vízszintesen csiszolt felületekről, hanem csak lehetőség szerint kidolgozott felületeket (thunlichst horizontale Fläche) említ [58], Ebből a szempontból Nadap „csiszolt” felületét 1949 és 1951 között több ízben is gondosan tanulmányoztam és megállapítottam, hogy a legkevésbé sincs szó szigorú értelemben vett csiszolásról. Guóth Emil kartársamnak már régebben feltűnt, hogy ahányszor csak ráhelyezteti a szintezőlécet a kijelölt csiszolt felületre, mindig más és más értéket olvasott le, bár az eltérések igen kis közön belül mozogtak [59], Miként az említett vizsgálatok során kiderült, ennek oka egyrészt az, hogy a csiszolt felületet egy közel vízszintes helyzetű természetes sziklarepedés (elválási lap, litoklázis) felhasználásával alakították ki úgy, hogy a felettes rész lefeszítése után a közel sík felületet némileg megcsiszolták, s abból egy 20X20 cm-es négyzetet készítettek, amely kb. 15 mm-re emelkedik ki környezetéből. Maga a négyzet felülete annyira szabálytalan jellegű, hogy a főalappont építője vagy talán inkább észlelője, Netuschill százados (1888) szükségesnek tartotta, hogy a négyzeten belül egy átlós irányban elhelyezkedő 6x9 cm-es felületrészt megjelöljön nyilván azzal a céllal, hogy a szintezőlécet mindig oda kell állítani. A megjelölés úgy történt, hogy ennek a kis résznek letakarása után a kiemelkedő felületre szabálytalan fekete foltot festettek (7.34. ábra). Ma a világosan maradt részleten egy 45 mm átmérőjű, gyűrű alakú barna folt látszik. Azt hiszem, a háború alatt az üregbe dobott idegen tárgytól eredő rozsdafolt lehet. Manapság mindig erre a foltra szoktuk állítani a lécet, mivel a korszerű invárszalagbetétes szintezőlécek keresztmetszete jóval kisebb a régi mintájú reverziós szintezőlécek keresztmetszeténél. A lécek felfekvése szempontjából a főalappontoknál a pont jelölésnek ezt a módját semmiképp sem lehet szabatosnak mondanunk. Kívánatosnak látszott, hogy a nadapi alapszint korszerűbb és maradandóbb módon jelöltessék meg. A bécsi eredetű szintezési fő- alappöntok obeliszkjének izo- metrikus rajza 428
