Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)

7. Az egykori bécsi Katonai Földrajzi Intézet szabatos szintezésének kritikai ismertetése

7. a léc megfordítása és a távcső átforgatása 180 fokkal (csapágyában, mértani tengelye körül) ;

8. a szintezőlibella buborékjának leolvasása és a libella átfektetése ;

9. lécleolvasás mind a három vízszintes irányszálon ;

10. a szintezőlibella buborékjának leolvasása ;

11. a mérési jegyzőkönyvbe írt adatok ellenőrzése ;

12. a szintezőléc előrevitele az elől levő kötőpontra ;

13. a szintezőlibella buborékjának leolvasása és a libella átfektetése ;

14. lécleolvasás mind a három vízszintes irányszálon ;

15. a szint3zőlibella buborékjának leolvasása ;

16. a léc megfordítása és a távcső átforgatása 180 fokkal ;

17. a szintezőlibella buborékjának leolvasása és a libella átfektetése ;

18. lécleolvasás mind a három vízszintes irányszálon ;

19. a szintezőlibella buborékjának leolvasása ;

20. a jegyzőkönyvbe írt adatok ellenőrzése.

Mindezek után a libellát és a távcsövet a műszerládába helyezték, s a műszer többi részét a műszerállványon hagyván, azzal és a felszereléssel a következő műszerállásba siettek.

Az összetartozó két-két léctávolságot mindig egyenlő nagyságúnak vették.

A lécek talpponthibájának elkerülése céljából a méréshez egyetlen szintezőlécet használtak. A léctávolságot 60 m-re, kivételes esetekben 80 m-re választották. Ugyanebben az időben az európai államokban általában, szabályszerűen 50—100 m közötti léctávolságokat használtak, csupán két államban : Poroszországban és Oroszországban volt használatos a rövidebb 170-es és mint megengedett, a 300 m-es léctávolság. Ugyancsak India első szabatos szintezési hálózatának kifejlesztése során az angolok is megengedték a 300 m-es felső határ használatát [29],

A léctávolság kijelölése mérőlánccal történt. A szélső szálakon történt leolvasás alapján a léctávolság pontos értékét kiszámították, és az irányvonal nem vízszintes volta miatt szükségessé vált javításhoz ezt az értéket használták fel. Egyébként a két távcsőállásból való szintezés módszerét a francia országos szintezéstől vették át.

A szintezéshez csak egy lécet alkalmaztak. Ezáltal azonban nemcsak az egy műszerállásban eltöltött észlelési időt nyújtották meg, hanem a hátra és előre irányzás közt a libella átfektetésével és a távcső átforgatásával bizonytalanná tették a távcső irányvonala és a szintezőlibella tengelye közötti viszonylagos helyzet szigorúan megkívánt változatlanságát [30].

A mai korszerű szabatos szintezések során a két távcsőállással való mérést már egyáltalán nem alkalmazzuk, mert ezzel a módszerrel egyik legfontosabb kívánalom : az irányvonal és a libellatengely nem párhuzamos voltából származó hiba eltüntetése nem oldható meg.

A módszer nehézkességéről a fentiekből máris fogalmat nyerhettünk. Említsük még meg, hogy nem volt külön jegyzőkönyvvezető, hknem áz észlelőnek kellett minden műveletet elvégeznie és az eredményeket feljegyeznie. Az észleléshez használt műszereken (7.08. és 7.09. ábra) nem volt a libella képét előre vetítő tükör, tehát az észlelőnek a buborék leolvasása alkalmával mindig, azaz egy-egy műszerállásban nyolcszor (!) a műszer oldalára kellett kerülnie. Az észlelő mérés közben számította a léctávolságokat, az irányvonal

413,