Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)

7. Az egykori bécsi Katonai Földrajzi Intézet szabatos szintezésének kritikai ismertetése

nem vízszintes voltából származó javításokat és a magasságkülönbségeket. Ebből következően egy-egy műszerállásban az észlelési munka 15—20—25 percig tartott. (Manapság egy-egy műszerállásra 4—5 percet számítunk 50 m-es léctávolság esetén, amiből magára az észlelésre kb. 1,5 perc esik !)

A bécsi szintezési utasítás tiltotta a szélben és 25 C°-nál melegebb időben való szintezést. Azonban mivel szintezési szakaszaik általában 1,5 — 2,5, sőt 4 km hosszúak voltak, bizonyosra vehető, hogy ennek a követelménynek nem tudtak megfelelni. Vegyünk pl. egy 2600 m hosszú szakaszt, 65 méteres átlagos léctávolságokkal, akkor annak észlelése 20 műszerállásban 400 percet jelent. Vagyis, ha reggel 3ft30'-kor kezdette is meg a mérnök az észlelést, jó esetben lO'1 10'-kor végzett java nyári időben !

Nem lehet vitás, hogy az alkalmazott módszerrel a szabályos hibák egy részét sikerült kiejteniük, de az is bizonyos, hogy a legsúlyosabb szabályos hibák keletkezésének lehetőségére mérés közben rengeteg alkalom kínálkozott.

Minthogy a mérési pálya többnyire vasúti töltés, ritkábban gyenge minőségű makadámút, esetleg árvédelmi töltés volt, a műszerkörüli sok jár- kálás miatt műszersüllyedésre, a lécsarukon pedig — a súlyos szintezőlécek miatt — kötőpontsüllyedésre nyílott lehetőség. Mivel pedig a hátra és az előre irányzás és leolvasás között 10—15 perc is eltelt, eközben a refrakció- viszonyok is lényegesen megváltozhattak, tehát számottevő, de kimutathatatlan refrakcióhibák is terhelik ezeket a szintezéseket.

Mindezekhez vegyük még a naponkénti léckomparálások hiányából származó hibát. Ezt gyakorlatilag úgy igyekeztek csökkenteni, hogy — a fentebb már említett laboratóriumi vizsgálatok eredményeire alapozván — elrendelték, hogy a légköri viszonyokat naponta többször is fel kell jegyezni, majd a napi közepekből havi középértékeket kell képezni, s az eredményeket (egyszerűség okából) a havi középértékek alapján javítással kell ellátni. Lehrl maga is elismeri [31], hogy a havi átlagértékek sokszor messzire elütöttek a napi középértéktől, különösen pedig a nyári hónapokban, amikor a névleges méter és a valóságos méter között 0,14—0,15 mm-es eltérés is mutatkozott a tavaszi és a késő őszi viszonyszámokhoz képest.

Már a bécsiek is rájöttek arra, hogy alkalmazott mérési módszerük nem a legkifogástalanabb. Különösképpen akkor, amikor a Száva-vonaltól északra levő tartományok hálózatának észlelésével már elkészültek, és egyes alappontok megbízhatóságának megállapítására került sor. Kiderült, hogy a különböző úton levezetett mérési középhibák értéke között feltűnően nagy eltérések mutatkoznak. Az eddigiekben alkalmazott módszerek meg nem felelő voltát az időközben elvégzett részleges kiegyenlítés is igazolta.

Erre a szintezések második időszakában változtattak a műszertípuson és a mérési módszeren is. Az új műszeren (7.09. ábra) a távcső és a szintezőlibella egymáshoz mereven kötött, de a kettő együttesen levehető az alhidádé- ról. A libella reverziós, ami által lehetővé vált a műszerrel a két távcsőállásból való mérés. A távcső 35,5-szeres nagyítása is a szabatosság fokozását szolgálta.

A szintezést ezúttal is egyetlen léccel végezték, a következők szerint:

1. a műszer felállítása, és a léc elhelyezése a hátul levő ponton ;

2. a léctávolság megmérése, és ennek alapján az elülső kötőpont helyének kijelölése ;

3. a műszer beállítása ;

414