Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
6. Régi városi szintezéseink
vonalakat is ágaztattak ki, amíg csak elegendő sűrűségű alapponthálózathoz nem jutottak. Mivel az öntött vas falitáblákat egyelőre még nem helyezték el, a szintezés során meghatározott, ideiglenesen megjelölt alappontokat Breiner „ideiglenes főpontokként” írja le. Említi, hogy az ideiglenes főpontokból kiindulólag, ugyancsak „kétszeres lejtezéssel, az összes utczatengely fixpontok teteje belejtméreztetett, és magasságuk megállapíttatván, most már minden adat meg volt az utcza- és teleklejtméréshez.” Az utcák tengelyében elhelyezett fixpontok, miként Breiner a háromszögelésről írott részben említi, háromszög keresztmetszetű f a t o k o k voltak. Ezeket a városnak azokon a pontjain ásták le a föld színéig, ahol a későbbiekben öntött vas oszlopokat óhajtottak elhelyezni. Ezek szerint tehát az utcák tengelyében a háromszögelési jelrudak tokjának felső élére történt a lejtmérés. Ez eléggé bizonytalan pontjelölés, de nem is használták másra, mint az utcák hossz- és keresztszelvényeinek, valamint a szintvonalas térképhez szükséges magassági részletpontoknak előállítására. Később, amikor már az öntött vas oszlopokat véglegesen elhelyezték, ezek tetejének (a vasasztalok felső lapjának) magasságát a legközelebbi alappontokból újbóli oda-vissza szintezéssel határozták meg. Az így megállapított, kiszámított, illetőleg kiegyenlített végleges magasságokat öntött vas lapocskákon elkészítették és ezeket a megfelelő vasoszlopra csavarokkal felerősítették. Hogy „alkalmas, szilárd épületek és templomok falán a „magassági vastáblák” hogyan helyeztettek el és hogyan nyerték végleges magasságukat, éppen Breiner leírása nyomán, a Doletsko-féle pesti szintezés ismertetése alkalmával mondottuk el részletesen. Az utcák részletszintezéséhez, amire a hossz- és keresztszelvények elkészítése céljából volt szükség, Stampfer-féle, „mikrométercsavarral ellátott” zsebszintezőműszerrel (6.09. ábra) végezték. Ez, a valóban rendkívül egyszerű, mindössze 10-szeres nagyítású távcsővel ellátott kis műszer ügyes, gyakorlati megoldásával könnyen volt felállítható, igazítható és a vele való dolgozás is kényelmesnek és gyorsnak volt mondható. Vízszintes parány- csavarja nincsen, kötőcsavarja pedig ugyanazon a hüvelyrészen van elhelyezve, ahol az állványhoz rögzítő csavart is találjuk. Breiner tévesen beszél mikrométercsavarról, mert a műszer szintezőcsavarjának beosztással ellátott mikrométerdobja nincsen. Célszerűnek mutatkozott, hogy a keresztszelvényeket úgy vegyék fel, hogy azok bármikor, tévedés nélkül rekonstruálhatók legyenek. Evégből mindenkor két-két átellenes ház vagy telek sarkát összekötő egyenesben vették fel a szelvénypontokat. Természetesen, voltak elkerülhetetlen kivételek is. Ott, ahol a Szamos-folyó is az utca része volt, a folyó keresztszelvényét az utcával egy időben vették fel, mégpedig legtöbbször csupán 3 pontjának (két szélső és közép) megadásával. A Kis-Szamos kereszt- és hossz-szelvényét igen ügyesen készítették el: 2 hétre teljesen kirekesztették belőle a vizet. Ez idő alatt legalább a malmokat is kijavíthatták. A lejtezés, illetőleg a kereszt- szelvények felvétele úgy történt, hogy a kis egyetemes műszerrel hol az utcán, hol — ha az célszerűnek látszott — magában a mederben haladtak előre, s a keresztszelvények távolságát a műszerrel optikai úton határozták meg. A beépített telkek lejtmérését tömbönként végezték. A szabadabb sík vagy csekély lejtésű területek, sétaterek, szőlők és temetők szintvonalas felvételére részben terepszintezést, részben tachimetriát alkalmaztak. Ugyancsak 344
