Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
6. Régi városi szintezéseink
Ez a gyér adatközlés volt az egyetlen nyom, amelyen elindulhattam Kecskemét régi „városi vízszíneiés”-ének felderítésére. Noha alkalmam volt részletesen átnézni Oltay professzornak Kecskemétre vonatkozó teljes iratanyagát, nem találtam benne semmi további utalást. A kecskeméti városi (ma állami) levéltárban is hosszú hónapokig egyetlen írásos nyomot sem leltünk, noha Balanyi Béla levéltárvezető messzemenő szívességgel volt segítségemre az egykorú pályázati kiírás és a szerződési feltételek felkutatásában. Ezért minden írásbeli adat nélkül kellett a tények kinyomozásához fognom 1954 és 1955 folyamán. A nyomozást helyszíni bejárással kezdtem meg, amiben Kecskeméten megforduló kartársaim is segítségemre voltak, és Szappanos Jenő városi főmérnök is utasítást adott a városi szerveknek a régi szintezésből megmaradt peremes táblák felkutatására és bejelentésére. Ilyen módon 1955 novemberéig 45 régi vastábla meglétéről bizonyosodtunk meg. Anyaguk igen kiváló minőségű öntött vas, amelyen a rozsdásodás- nak legkisebb nyoma se fedezhető fel. Magasságuk 190 mm ; a felső perem 240 mm hosszú, amíg az alsó él hossza ugyancsak 190 mm. A vastáblák külső kiképzése a Doletsko-íéle pesti (1863—1865), illetőleg a Marek-féle budai (1871 — 1873) lejtmérés peremes tábláihoz tökéletesen hasonló, alul a városnak ágaskodó bakkecskét ábrázoló címerével (6.08. ábra). A táblák felirata : XVII 2,360° állópont a’ sík alatt VÁROSI (címer) VÍZSZÍNELÉS A kecskeméti „városi vízszínelés” állópontja az 1872 körüli szintezésből Az a körülmény, hogy a feliraton a „vízszínelés” szóval találkozunk a lejtmérés, az esetmérés, a vízszínmérés stb. helyett, az 1872—1875 körüli időszakra utal, mert ez a szakkifejezés abban az időben volt divatos [45]. A vastáblák római sorszámmal vannak ellátva. A legmagasabb sorszám : LXXXIX. Ebből arra következtetünk, hogy a meghatározott vízszín e22* 339
